Illegális bevándorlás - A Jobbik a honvédség bevonását vizsgálja

A Jobbik elnöksége megvizsgálja a honvédség bevonásának feltételeit az államhatár védelme érdekében - jelentette be Volner János, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Jobbik ifjúsági tagozat

Jelezte: számolnak azzal, hogy az "egyre erőszakosabbá váló" illegális bevándorlókkal szemben kell megvédeni a határt, és attól tartanak, a rendőrség kevés a hatékony fellépéshez.
Példaként említette a görög-macedón határt, ahol a napokban a rendőrség ereje kevés volt, hogy feltartóztassa a bevándorlók tömegét.

Nem szeretnénk megélni, hogy Magyarország is hasonló helyzetbe kerüljön - fogalmazott.
A jobbikos politikus kifejtette, hogy az alaptörvény kétharmados felhatalmazás esetén lehetővé teszi a honvédség Magyarország területén történő bevetését szükséghelyzetben, és ez nem jelent rendkívüli állapotot. Célként jelölte meg az ország területi épségének megmaradását.

Volner Jánost kérdezték Pesti Imre fideszes képviselő azon felvetéséről is, miszerint törvényi eszközzel lehetne kötelezni a bevándorlókat szűrővizsgálatra és bizonyos védőoltásokra. Azt felelte: zárt menekülttáborok esetén korlátozott lenne az érintettek mozgása és csökkenne a járványveszély.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com