Illegális bevándorlás - Fidesz: tűrhetetlen, ami Debrecenben történt

Tűrhetetlennek és felháborítónak nevezte a debreceni migrációs tábornál előző nap történteket Pósán László, a Fidesz debreceni országgyűlési képviselője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.fidesz-logo_Hétfő délután a debreceni migrációs tábor mintegy száz lakója a tábor melletti 471-es számú úton garázdálkodott, botokkal ütötték és megdobálták a leálló személyautókat, autóbuszokat, felgyújtották az út menti kukákat.
Pósán László szerint látszik, hogy az olyan nagyságrendű illegális migráció, mint a jelenlegi, közvetlenül is fenyegetheti az emberek élet- és vagyonbiztonságát, ezért megálljt kell parancsolni a "népvándorlásnak".

Debrecen kormánypárti parlamenti képviselői nevében megerősítette: álláspontjuk szerint zárttá kell tenni a hazai befogadóállomásokat, vissza kell térni azokhoz a 2012 előtti idegenrendészeti szabályokhoz, amelyeket európai uniós nyomásra kellett módosítani. Mint fogalmazott, 2012 előtt a befogadóállomások nem voltak "átjáróházak".

Pósán László azt mondta, az EU javaslataitól függetlenül zárttá kellene tenni a táborokat, az azonban, hogy ez hogyan kivitelezhető, a kormányra tartozik. Reményét fejezte ki egyben, hogy a debreceni tábor előbb-utóbb megszűnik.

A táborok zárttá tételével összefüggésben Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a tájékoztatón azt mondta: ha a kormány nem akar uniós normát szegni, akkor nem tud változtatni a hatályos szabályokon, de kezdeményezheti a módosítást az EU-ban, és miután a migráció szinte az egész európai közösségnek súlyos kérdés, "azt várjuk, hogy az EU is lép ezen a területen".

Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn előterjesztett javaslataival kapcsolatban Gulyás Gergely megismételte a Fidesz álláspontját: ezek az intézkedések elősegíthetik, hogy Magyarország ellenállhasson annak a példátlan migrációs nyomásnak, amely az EU-n belül ma a legfenyegetettebb országgá teszi Magyarországot a bevándorlás szempontjából.

A szerb-magyar határ zárása ügyében a fideszes képviselő kérdésre úgy fogalmazott, lehet, hogy Szerbia sérelmezi a műszaki határzár létesítését, de az nem feltétlenül ellentétes a szerb érdekekkel sem, mert nagy mértékben csökkentheti a rájuk háruló nyomást is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com