Illegális bevándorlás - Háromszázan kitörtek a röszkei gyűjtőpontból (2. Rész)

Mintegy háromszázan kitörtek a röszkei gyűjtőpontból, mert túl lassúnak ítélték kérelmük elbírálását.rözskeA Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján közölte: hozzávetőleg 300 illegális bevándorló két hullámban áttörte a röszkei migrációs gyűjtőpont kerítését, és elfutott az M5-ös autópálya irányába. A rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket az elfogásuk érdekében - tették hozzá.

Az M1 aktuális csatorna információi szerint a táborból kitörők szószólója azt mondta: kétórás határidőt adnak arra, hogy elbírálják menekültügyi kérelmüket. Ha annak elmúltával sem gyorsul fel az ügyintézés, arra fogják biztatni táborban maradt társaikat, hogy ők is törjenek ki a táborból - tették hozzá.

A MTI helyszínen tartózkodó tudósítója arról számolt be, hogy kívülről több tucat rendőr veszi körül az úgynevezett hangárt, belülről pedig a kerítés mellett migránsok csoportjai állnak, nők és gyerekek is vannak közöttük. Időnként a freedom (szabadság) szót kiabálják. Megfigyelhető, hogy vannak közöttük hangadók, akik irányítják a többieket.

A rendőrök elküldték a média képviselőit a hangár közeléből, arra hívva fel a figyelmüket, hogy a jelenlétük veszélyt jelent a rendőrökre. A rendőrök arra utaltak ezzel, hogy tapasztalataik szerint a migránsok igyekeznek kihasználni a sajtó közelségét, hogy felhívják a figyelmet a helyzetükre.

A rendőrség időközben az összes migránst elfogta, akik kitörtek a gyűjtőpontról. A rendőrök amellett, hogy védik a kerítést, időnként kiemelnek a kerítés mellett álló tömegből elsősorban időseket, nőket, gyermekeket, és busszal elszállítják őket más regisztrációs pontokba.

Az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy a rendőrök körbezárták a gyűjtőpont területét, így az autópályára senki sem juthat fel migránsok közül, elhárult a balesetveszély, így újra lehet használni az M5-ös autópályát, amelyet a kitörés után átmenetileg lezártak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

Kihasználta a segítő szándékot

Kihasználta a segítő szándékot

A hajdúnánási nyomozók elfogtak és bíróság elé állítottak egy 37 éves helyi lakost, aki besurrant egy házba és ellopott egy telefont.

„Utána kellett járnunk”

„Utána kellett járnunk”

Egy nyolcéves kislány viselkedése keltett aggodalmat egy zicsi buszmegállóban, ami rendőrségii eljáráshoz, majd közösségi riadalomhoz vezetett.

http://ujhazak.com