Illegális bevándorlás - LMP: a civil szervezetek látják el az állam feladatát

Az LMP szerint menekültügyben a kormány nem végezte és nem végzi el a feladatát, és eddig csak azért nem alakult ki nagyobb katasztrófa, mert az önkéntesek, a civil szervezetek és az egyházak teszik a dolgukat.lmpFerenczi István, az LMP országos elnökségi tagja pénteken az MTI-nek úgy értékelte, szervezetlenség, fejetlenség és erőforráshiány jellemzi a menekültügyi rendszert. "Ahogy a dolgok folynak, és amilyen új időszámításról beszél a kormány, meg fogja nehezíteni civil segítők dolgát" - tette hozzá. Nekik továbbra is hozzáférést kell adni, hogy tovább segítség a menekülteket - hangsúlyozta.

Megjegyezte azt is, hogy számos civil szerveződéssel nem tárgyal a kormány a segítésről. Azzal, hogy gyűjtőpontokat hoznak létre a "semmi közepén", a kormány nyilvánvalóan megnehezíti a civilek, a sajtó munkáját, komoly logisztikai feladatok elé állítja a segíteni akaró embereket - mondta az ellenzéki politikus.

Az LMP szerint az államnak plusz pénzügyi támogatással lehetne a menekültügyben résztvevő kormányzati intézményeket és a civileket segíteni, továbbá a kormánynak el kell végezni a saját feladatát, mert mindkettővel adós.
Ferenczi István hozzátette: a terepen lévő emberek segítése nagyban hozzájárul a viszonylagos rendhez, ezenkívül - ellensúlyozva a kormányzati propagandát és a hivatalos intézményrendszer válságát - mentik a magyarok jó lelkiismeretét, a társadalom önképét és az ország nemzetközi megítélését.

Ez a civil segítés összességében gyógyító folyamatokat indított el a társadalomban - vélte a politikus.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com