Illegális bevándorlás - MÁV: újraindult a nemzetközi forgalom a Keleti pályaudvaron

Újraindult a nemzetközi vonatforgalom a Keleti pályaudvaron szombat reggel 9 órakor - közölte Lőcsei Virág, a MÁV-csoport szóvivője az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.keletiTájékoztatása alapján a vasúttársaság hangosbeszélőn magyar és angol nyelven is folyamatosan tájékoztatja az utasokat az induló és érkező járatokról. A szóvivő arra figyelmeztetett, hogy szombaton még számítani lehet kisebb fennakadásokra, késésekre a nemzetközi vonatközlekedésben.

A MÁV csütörtök reggeltől nem indított közvetlen vonatjáratot Nyugat-Európába Budapestről. A vasúttársaság a vasúti közlekedés biztonsága miatt döntött így, a nemzetközi jegyeket pedig a menetrend szerinti belföldi járatokon fogadták el.

Szombatra virradó éjjel - részben a Keleti pályaudvar elől is - mintegy 4500 migránst szállítottak el az osztrák határhoz buszokkal. Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombat reggel arról számolt be, az operatív törzs megállapította, hogy a Keleti pályaudvaron levő állapotok lehetővé teszik a nemzetközi vonatok újraindítását a korábbi menetrend szerint.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

http://ujhazak.com