Illegális kábeltévé-szolgáltatást nyújtó férfiak ellen emeltek vádat

Vádat emelt az ügyészség két Csongrád megyei férfi ellen, aki négy éven át illegálisan nyújtott kábeltelevíziós szolgáltatást ismerőseinek - tájékoztatta a megyei főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.judgeSerfőző Katalin közölte, a férfiakat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség szerzői és szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése, valamint védelmet biztosító műszaki intézkedés kijátszása bűntettével vádolja. A vádirat szerint az egyik férfi 2010-ben épített ki - a másik vádlott beltéri egységét átalakítva - egy olyan rendszert, amely az általuk előfizetett televíziós műsorokat a szolgáltatók engedélye nélkül közvetítette interneten át másoknak.

A vádlott 2010-től 2014 júniusáig huszonnyolc felhasználónak nyújtott így szolgáltatást, részben ingyen, részben díj ellenében, az ügyfelek azonban nem tudtak arról, hogy mindez illegálisan történik. A rendszert működtető férfi a sértett műsorszolgáltatóknak mintegy 1,6 millió forint vagyoni hátrányt okozott, ebből 1,3 millió forint kárt vádlott-társa közreműködésével - tudatta az ügyész.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com