Illegális kutyaexport gyanúja miatt letartóztatták egy ceglédi cég vezetőjét

Négy embert gyanúsít a rendőrség azzal, hogy hamis kísérő okmányokkal szállítottak kutyákat külföldre; a kisállatok exportálásával foglalkozó ceglédi cég vezetőjét letartóztatta a bíróság - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.A közlemény szerint év eleje óta folytatnak büntetőeljárást a céggel szemben. A vizsgálat során derült ki, hogy az állatorvos úgy állított ki kiskutyák számára útlevelet, hogy azt nem előzte meg sem védőoltás beadása, sem chip behelyezése. A ceglédi cég 2016 és 2021 között ezrével exportálhatta így külföldre az állatokat - tették hozzá.
    

A vizsgálatok során nyilvánvalóvá vált, hogy a ceglédi kutyakereskedő cég "jogellenes cselekményét változatlan intenzitással folytatta" idén is, annak ellenére, hogy a nyomozók év elején már gyanúsítottként hallgatták ki a cégvezetőt; december 8-án a rendőrök Pest vármegyében megállították a céghez köthető egyik kisteherautót, amelyben 42, különböző fajtájú kiskutyát találtak ketrecekben.
    

A nyomozók - szemle keretében - a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársaival, állatorvosaival egyesével vizsgálták meg az állatokat - írták. Az akció után gyanúsítotti kihallgatásokat tartottak közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt; az ügynek már négy gyanúsítottja van. A bűnismétlés miatt a cégvezetőt a nyomozók őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását, amit időközben a Budakörnyéki Járásbíróság el is rendelt; a többi gyanúsított szabadlábon védekezik - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com