Illés Boglárka: a család a nemzet fennmaradásának záloga

A család az az alapegység, amely nemzetünk fennmaradásának záloga - jelentette ki az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár hétfőn Szegeden.Illés Boglárka a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) rendezett Család egykor és ma című kétnapos konferencia megnyitóján azt mondta, a nemzet felemelkedéséhez nélkülözhetetlen, hogy a családokat megerősítsük, és minél több fiatalnak segítsünk abban, hogy tudjon és merjen gyermeket vállalni.

    
A politikus kifejtette, a fiatalok számára is a tradicionális családmodell áll a legelső helyen. Ezt támasztják alá 15-29 év közötti korosztály körében a 2000-es évek óta végzett nagy mintás ifjúságkutatás eredményei. A válaszadók többsége a gyermekvállalást, a családot határozta meg a boldog élet előfeltételéül, csupán 6 százalékuk nem házasságban képzeli el jövőjét. A szülőföldön boldogulás szempontjából a családot, a barátokat és a hazaszeretet tartják a három legfontosabb értéknek - közölte a helyettes államtitkár, leszögezve: a tradicionális családmodellnek nem csak jelenje, hanem jövője is van.
    

A kormány segíti a fiatalokat a felelős gyermekvállalásban és családalapításban. E törekvésnek már látszanak a kezdeti eredményei: többen kötnek házasságot, csökken a válások aránya, erősödik a gyermekvállalási kedv, mérséklődik a terhességmegszakítások száma - tudatta a  helyettes államtitkár. Gyulay Endre, a Szeged-Csanádi egyházmegye nyugalmazott püspöke Aquinói Szent Tamás szavait idézve úgy fogalmazott, a szeretet után, mely Istennel egyesít bennünket a házastársi szeretet a legnagyobb barátság. Ez a barátság nem egy hónapra vagy évre kötődik, hanem felbonthatatlan. Ahhoz életre szóló kapcsolat legyen, egymás mély megismerésére van szükség - tette hozzá.
    

A házasságon belül az önzésnek el kell tűnnie - mondta Gyulay Endre, aki szerint a házasuló felek komoly felkészítésére lenne szükség. Zakar Péter, az SZTE rektorhelyettese elmondta, a felsőoktatási intézmény a közelmúltban csatlakozott a Három királyfi, három királylány mozgalomhoz. A többi közt törekszenek arra, hogy az egyetem családbarát munkahelyként működhessen, és baba-mama szobákat is kialakítanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com