IM: a Btk. biztosítja a gyűlölet-bűncselekmények elleni hatékony fellépést

A büntető törvénykönyv (Btk.) több rendelkezése is biztosítja a gyűlölet-bűncselekmények elleni hatékony fellépést - hangsúlyozta Berke Barna európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkár az Európai Bizottság által szervezett kétnapos, alapjogi tárgyú kollokviumon Brüsszelben.IgazságügyiAz Igazságügyi Minisztérium pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében az államtitkár felszólalását ismertetve azt írta: Berke Barna a kollokviumon kiemelte az alaptörvénynek azt a rendelkezését, amely szerint a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem sértheti a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságát.

Az Európai Bizottság első alkalommal szervezett, Tolerancia és tisztelet: az antiszemita és a muszlimellenes gyűlölet megelőzése és leküzdése Európában címmel kollokviumot. Ezen Berke Barna kifejtette, hogy a Btk. általános részének értelmében a rasszista, antiszemita vagy más előítéleten alapuló bűnelkövetési motívumok a büntetés kiszabásakor súlyosbító körülmények.

A magyar kormány zérótoleranciát alkalmaz az antiszemitizmussal szemben, és a jogi szabályozási lépések mellett más intézkedésekkel is fellép a zsidó közösség elleni előítéletek, gyűlölet leküzdéséért - mondta. A nemzeti alaptantervnek része a holokausztról és az évezredes közös zsidó-magyar történelemről szóló ismeretek oktatása is, a kormány emellett támogatja a zsidó kultúra magyarországi reneszánszát és a megemlékezéseket a holokausztról - idézték az államtitkárt a közleményben.

Berke Barna szerint "kifejezetten a magyarországi muszlim közösségek védelmét szolgálja a rendőrséggel kötött együttműködési megállapodásuk". A kormányzat elkötelezett a gyűlölet-bűncselekményekkel szembeni fellépés mellett, ezt az is mutatja, hogy az Országos Rendőr-főkapitányságon a gyűlölet-bűncselekményekkel foglalkozó csoport működik, létrejött egy ezzel foglalkozó szakértői hálózat is, és a kormányzat kezdeményezésére működik egy civil szervezet által működtetett rendszer az antiszemita jelenségek nyomon követésére.

A bizottság az év elejei párizsi és koppenhágai támadások nyomán választotta a kollokvium tárgyául ezt a témát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com