IM: életbe lépett a meghosszabbított kilakoltatási moratórium

Életbe lépett a meghosszabbított kilakoltatási moratórium szerdán - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM).Az IM az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: az Országgyűlés október 31-én fogadta el azt a törvénymódosítást, mely a kilakoltatási moratórium időtartamát a december 1-jétől március 1-jéig terjedő időszak helyett november 15-től április 30-ig állapítja meg magánszemélyek esetében.

    
A rendelkezést a hatálybalépése napján folyamatban lévő azon végrehajtási eljárásokban is alkalmazni kell, amelyekben a lakóingatlanokat a módosítás hatálybalépésének napján még nem ürítették ki. A 2003 óta létező téli kilakoltatási moratórium célja, hogy a legkritikusabb időszakban megvédje a nehéz helyzetbe jutott családokat, a lakás elvesztése ne járjon együtt automatikusan az élet veszélyeztetésével, az emberi méltóság sérelmével. Az Országgyűlés döntésének köszönhetően a meghosszabbított téli kilakoltatási moratórium hosszabb időre ad védelmet az érintetteknek.
    

A minisztérium közleménye szerint a szociálliberális kormányok egyik legsúlyosabb örökségének, a devizahitelezési válságnak a kezelése a polgári kormányra maradt, amely 2010 óta több, devizahiteleseket segítő intézkedést hozott: bevezette az árfolyamgátat, elszámoltatta a bankokat és forintosította a devizahiteleket. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően 25-30 százalékkal csökkentek a törlesztőrészletek, és ezermilliárd forintot kaptak vissza a családok. A bírósági végrehajtási törvény idén márciusi módosítása következtében pedig már nem lehet becsérték alatt árverezni ingatlanokat - tudatta az IM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com