IM: már több mint 240 millió forintot mentett meg az új törvénycsomag az online bűnözőktől

Már több mint 240 millió forintot mentett meg az új törvénycsomag az online bűnözőktől - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.A kormány kiemelten kezeli az online csalásokkal szembeni fellépést. Ennek eredményeként, az IM kezdeményezésére, együttműködésben a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a jegybankkal és a Magyar Bankszövetséggel idén tavasszal a parlament törvénycsomagot fogadott el.

Ezzel augusztus elsejétől lehetővé vált, hogy a hatóságok a pénzintézetekkel együttműködésben a törvény adta lehetőségekkel hatékonyan lépjenek fel az online csalókkal szemben - írták.

A közleményben idézték Tuzson Bence igazságügyi minisztert, aki úgy fogalmazott:

"augusztus elseje óta már több mint 240 millió forint értékben sikerült a bankoknak és a hatóságoknak visszatartani a magyar emberektől online kicsalt pénzeket. Mindez azt mutatja, hogy a tavasszal elfogadott törvénycsomag működik és sikerült egy olyan eszközt adnunk a hatóságok kezébe, amely lehetővé teszi, hogy a bankokkal közösen meg tudják állítani a kicsalt pénzek továbbutalását".

Fontos kiemelni, hogy a csalók napról napra új technikákat fejlesztenek ki, amelyekhez a jogrendszernek és a hatóságoknak is folyamatosan alkalmazkodniuk kell. Az Igazságügyi Minisztériumban külön munkacsoport foglalkozik ezekkel az ügyekkel - tették hozzá.

A munkát tovább folytatjuk, októberben egy újabb törvénycsomag benyújtása várható, amely - egyebek mellett - a sértettek kárának megtérülése területén fog számottevő előrelépést eredményezni - fogalmazott Tuzson Bence. Az online bűnelkövetéssel szembeni fellépésben fontos szerepet tölt be a Kiberpajzs Program (kiberpajzs.hu), amely a kormányzati szervek és a pénzügyi szolgáltatók közös fellépését teszi lehetővé.

Ezt a munkát erősíti és teszi még hatékonyabbá a Tuzson Bence igazságügyi miniszter kezdeményezésére létrehozott és az IM által koordinált munkacsoport, amely az online bűncselekményekkel szembeni jogalkotási feladatokat fogja össze - áll a tárca közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com