Index, Népszabadság - Menesztené Schwezoff Dávidot a BZSH elnöke

Sajtóhírek szerint rendkívüli közgyűlést tart a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) november elején, az ülés napirendjén szerepel Schwezoff Dávid ügyvezető igazgató menesztése, amelyet a hitközség elnöke kezdeményezett.

bzshAz Index értesülése szerint Tordai Péter, a BZSH elnöke körlevélben tudatta a hitközség tagjaival, hogy fegyelmi eljárást indított Schwezoff Dávid ellen, és kezdeményezte azonnali visszahívását.

A hírportál úgy tudja, az elnök és az ügyvezető igazgató viszonya eddig sem volt felhőtlen. Tordai Péter például a levélben visszautasította Schwezoff Dávid korábbi kijelentéseit, amikor az ügyvezető "hazugnak és mutyistának" nevezte - írta az Index.

Az elnök a Népszabadságnak is megerősítette az információt. A lapnak nyilatkozva hozzátette, hogy Schwezoff Dávid előzőleg őt kérte meg, hogy mondjon le. "Nem tudunk együtt dolgozni" - jelentette ki Tordai Péter.
Schwezoff Dávidot július 3-án választották a BZSH ügyvezető igazgatójává, miután áprilisban lemondott a posztról Zoltai Gusztáv.

Utóbb azonban kiderült, hogy Schwezoff Dávid korábban transzvesztita előadóként és katolikus kántorként is működött, valamint evangélikus egyházi tanulmányokat is folytatott. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökök tanácsa szeptemberben felkérte a BZSH-t, hívja vissza tisztéből az ügyvezető igazgatót, egyúttal felszólította, hogy mondjon le.

A testület akkor kiadott állásfoglalása szerint erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy legnagyobb taghitközségének ügyvezető igazgatója "bizonytalan és zavaros előélettel, illetve bizonytalan háttérrel rendelkezik".

Tordai Péter az MTI-nek akkor erre úgy reagált, hogy nincs más lehetősége, mint együtt dolgozni Schwezoff Dáviddal a budapesti, illetve a magyar zsidóság érdekében. Hozzátette: "meg van kötve a keze", visszahívásra csak a közgyűlés jogosult. Akkor azt közölte, hogy nem lát okot rendkívüli közgyűlés összehívására. Egyben megismételte korábbi nyilatkozatát, amely szerint Schwezoff Dávid a megtérésével a zsidó törvények szerint a közösség teljes értékű tagjává vált, és nem kérhetik rajta számon a múltját.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

http://ujhazak.com