Ingyenes rendezvényekre vár 2300 gyermeket a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

A Mindenki Karácsonya elnevezésű rendezvényen budapesti és Pest megyei általános iskolákból, családsegítőkből, gyermekintézményekből háromszáz hátrányos helyzetű gyermeket lát vendégül a szervezet december 13-án 13 órától.

Az NGYSZ immár huszonötödik éve rendezi meg a Fővárosi Önkormányzattal közös karácsonyi programját. Az esemény résztvevői a Budapesti Operettszínház musical előadásaiból láthatnak részleteket, majd átvehetik az OTP Bank által felajánlott ajándékcsomagokat.





A rendezvényt tizenhetedik éve befogadó WestEnd City Center arcfestéssel és édességgel várja a gyerekeket. Az Országgyűlés és az NGYSZ újra közösen szervezi meg az Országházi Gyermekkarácsony című programot december 17-én az Országházban, melyre több mint 800 hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő általános iskolás gyermeket hívnak meg Magyarországról és a határon túlról - közölte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az MTI-vel.

Az ünnepség házigazdája Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki az Országház kulcsát átadva egy napra átengedi a gyermekeknek a ház termeit.
A négyórás program összesen nyolc helyszínen zajlik. A meghívott gyermekeket idegenvezetők kalauzolják végig az Országház nevezetességein, megtekinthetik a díszőrségváltást, neves sportolókkal és zenészekkel találkozhatnak, emellett karácsonyi műsor, a Csodák Palotája programjai és különféle kézműves foglalkozások szerepelnek a kínálatban.

A program végén Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Edvi Péter, az NGYSZ elnöke ajándékokat ad át. Az MKB Bank és a Gyermekmentő Szolgálat immár 19. éve szervezi meg közös karácsonyi programját az Operaházban, ahol Csajkovszkij A diótörő című balettjét nézheti meg az ország különböző részeiből és a határon túlról meghívott 1200 hátrányos helyzetű gyermek december 18-án.

Az előadás előtt és a szünetben a gyerekeket kakaó, szendvics, gyümölcs és édesség várja, a darab végén pedig ajándékokkal tömött hátizsákokkal távozhatnak az Operaházból. Az előadást két felvonásban táncolják a Magyar Nemzeti Balett művészei, a főbb szerepekben Felméry Lilit (Mária hercegnő), Lavguno Levgent (Unokaöcs, Diótörő, Herceg), Szigeti Gábort (Drosselmeier) és Liebich Rolandot (Egérkirály) láthatja a közönség.

MTI

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com