Inkább a börtön, mint a sógornő

Pár óra alatt elkapták azt a férfit, aki hirtelen ötlettől vezérelve levágta a nyomkövetőjét, és megszökött a házi őrizetből. Mindez a szabadság azonban nem tartott sokáig, köszönhetően egy éber rendőrnek, aki megérzései alapján kitalálta a menekülő útvonalát.Balogh Lajos főtörzszászlós éppen szolgálatban volt, amikor január 16-án a rendőrségi rádióból értesült arról, hogy Kiskunmajsán egy bűnügyi felügyelet álló férfi levágta a nyomkövetőjét és megszökött.

Azonnal sejtette, hogy az otthonába tart, és valószínűleg egy távolsági busszal próbál eljutni oda. Nem habozott, autóba pattant, és a busz feltételezett útvonala felé indult.

– Már korábban beszéltem vele, így pontosan tudtam, hogy Szegedről származik – mesélte Balogh Lajos főtörzszászlós, a Kiskunmajsai Rendőrőrs szolgálatparancsnoka. – Úgy gondoltam, hogy menekülésének a legegyszerűbb módja egy távolsági autóbusz lehet.

A megérzése nem csalt.

– A kollégámmal, Túri Orsolya, őrmester, járőrvezetővel beültünk a szolgálati gépjárműbe, és a busz szokásos útvonala felé vettük az irányt – idézte fel az elfogás pillanatait a főtörzszászlós. – Néhány perc múlva megpillantottuk a Szeged felé közlekedő távolsági járatot, és megállítottuk. Miután felszálltam a buszra, kezdtem átvizsgálni az utasokat. A szökevény próbált láthatatlanná válni, az egyik ülés mögé bújt, de nem volt elég óvatos. Amikor a jármű hátulját is átnéztem, egyértelműen láttam, hogy valaki összegörnyedve próbál elbújni. Azt hitte, hogy nem veszem észre, de tévedett.

A történet pikantériája, hogy a férfi már másfelet letöltött két és fél éves büntetéséből, ám most szökési kísérlete miatt plusz egy évet kap, és a házi őrizet helyett a rácsok mögé kerül. Mikor megkérdezték, miért döntött úgy, hogy kockáztat, a férfi ennyit mondott: „A sógornőm folyamatosan veszekedett velem, egyszerűen elegem lett!”

K. Miklóst (40) a rendőrség fogolyszökés vétségével gyanúsítja.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com