Integritás Hatóság: túlárazva és közbeszerzési szabálytalanságok elkövetése mellett épült fel a kazári bölcsőde

Az Integritás Hatóság súlyos túlárazást, közbeszerzési szabálytalanságokat, valamint a közpénzek nem megfelelő felhasználását állapította meg a kazári bölcsőde építésénél - tudatta a hatóság az MTI-vel szerdán közleményben.Ismertették, a projekt, amelynek teljes támogatási összege 676 millió 875 ezer 095 forint volt, ugyan megvalósult, de jelentős túlárazással. A vizsgálat szerint a bölcsőde kivitelezése bruttó 219 millió 312 ezer 136 forinttal haladta meg a reális költségeket, továbbá az intézmény mérete indokolatlanul nagy az új férőhelyek számához képest - összesen 12 fő -, ami feltételezhetően sérti a közpénzek hatékony és felelős felhasználásának elvét - írták.

Arról is beszámolt a hatóság, hogy a közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő kizárta a legalacsonyabb árat kínáló pályázót aránytalanul alacsony árra hivatkozva, így a végső nyertes a csaknem 60 százalékkal magasabb árajánlatot adó vállalkozás lett. Ezen túl a nyertes kivitelező több mint 97 millió forint értékű alvállalkozói teljesítést nem jelentett be az ajánlatkérőnek.

A hatóság javasolta az irányító hatóságnak a szabálytalansággal érintett támogatási összeg visszakövetelését. A jövőre nézve javasolta az irányító hatóság és a közreműködő szervezet számára az ellenőrzési eljárások hatékonyságának felülvizsgálatát.

A hatóság a vizsgálati eljárás folyamán kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Hatósághoz hatósági ellenőrzés lefolytatására, amelyet a vizsgálat befejezését követően kiegészített a vizsgálat során feltárt bizonyítékokkal.

A közbeszerzési eljárás során feltárt további feltételezett jogsértések miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalbóli eljárását is kezdeményezte. Emellett a hatóság feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon hanyag kezelés vétsége elkövetésének gyanúja miatt, továbbá jelzéssel élt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál számlakibocsátási kötelezettség elmulasztása miatt - tudatták a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com