Internetadó Orbán Viktor találmánya és a rendőrök fizetését emelné belőle

Orbán Viktor fejéből pattant ki internetadó ötlete, amiből a rendőrök és rendvédelmi szervek pluszpénzét fedeznék.


betyarvilag_tek Az ő fizetésük is a ti internetadótokból fog menni!

A HVG Miniszterelnökségi forrásból úgy értesült, hogy az internetezés megadóztatása a kormányfő ötlete és az  ebből termelt állami bevétellel szeretné finanszírozni a rendvédelmi szervek és a katonák jelentős béremelését.

Internetadó-mém Fotó: Balogh András Internetadó-mém
Fotó: Balogh András

A Nemzetgazdasági Minisztériumban keményen számolnak, hiszen 30%-os béremelést terveznek.
Most igazán sikerül, majd egy olyan Magyarországot gyártani a kormányfőnek, ahol a rendvédelmi szervezetek tagjai igazán hálásak lesznek a miniszterelnöküknek. Tehát a legkeményebb fellépésekre is számíthatnak majd az emberek a rendőrségtől egy-egy internetadó elleni tüntetésen, hiszen a rendőrök pénzéért megy a harc.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már nyilatkozott, hogy az internetes adatforgalom megadóztatásától 25-30 milliárd forint bevételt vár a kormány.

Négy éven belül lehet internet minden háztartásban.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

(2014. januári nyilatkozat)


A következő négy évben minden háztartásban elérhetővé tenné a kormány az internetes hozzáférést - jelentette be a miniszterelnökséget vezető államtitkár. Lázár János hozzátette: a kistelepülések számára kulcskérdés a gyors internet elérés kiépítése, hiszen ez segít a munkavégzésben, egyszerűbbé teszi a köz- és egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon 2013-ban a háztartások 71 százaléka rendelkezett szélessávú interneteléréssel..

Tiltakozz az internetadó ellen!CSATLAKOZZ!!!


Akkor számoljunk: 
A kormány szerint 2 millió internet előfizetés van 2014-ben Magyarországon. Ez azt jelenti konkrétan, hogyha a 30 milliárd forint elvárt adóbevétellel számolunk, hogy egy- egy család éves internetadó költsége legalább 15 ezer forint lesz! Persze ez a minimum elvárt összeg, ez még változhat.

Tehát, amit az egyik oldalon odaadnak a családoknak, azt a másik kézzel azonnal el is veszi a kormány.

Ismerjük a mondást:  A kormány a javadat akarja! VAGY??? A Kormány a javaidat akarja!  Szerintünk nem mindegy!

Egyébként utána néztünk, nem igaz, hogy 750 ft/előfizetéssel kalkulált összeg a 30 milliárd. Ugyanis hazánkban 6 millió előfizetés van és ha ezt megszorozzuk 750 forinttal, az bőven több, mint 50 milliárd forint/ éves bevételt jelentene akkor is, ha a cégekre kalkulált 5000 forintot nem is számoljuk. 

Az ő fizetésük is a ti internetadótokból fog menni! Az ő fizetésük is a ti internetadótokból fog menni!

Az internetadó olyannyira frissen született ötlet, hogy még a Fidesz frakció sem tudott róla. Orbán az előterjesztés benyújtását követően utasította Vargát, hogy üljön le az internetszolgáltatókkal egy kávéra, mint ahogy az Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján derült ki.

Az Orbán internetadó ötletét szinte az egész internetes társadalom támadja. Egy internetes közösség vasárnapra demonstrációt is szervezett ellene. Az internetezők mellett komoly nemzetközi szakemberek is éles kritikát fogalmaztak meg az internetadó ellen. A kritikák szerint az új adó káros Magyarország digitális gazdaságára nézve: növeli az internet-hozzáférés fogyasztói árát, miközben Magyarország az uniós átlag alatt szerepel az internethasználat, a szélessávú hozzáférés és a digitális szabályozás tekintetében. Az már csak hab a tortán, hogy az internetadó a kis- és közepes méretű internet szolgáltatócégeket tönkreteheti.

Az internetadó nagy mértékben korlátozza az információhoz való hozzáférést és hátráltatja a kifejezés szabadságát.


Fontos megjegyezni, hogy maga a FIDESZ is TILTAKOZOTT AZ INTERNETADÓ ellen még 2008-ban.

Ma este 18 órakor tüntetés lesz Budapesten az internetadó ellen. Soha nem jelentkeztek még magyar tüntetésre ennyien. Eddig 35 ezer ember jelezte, hogy ott lesz! A tüntetés Budapesten a József Nádor téren kezdődik. Ez a harc nem politikai, hiszen a szólásszabadság, az internetes szabadság mellett zajlik!

Tiltakozz az internetadó ellen!CSATLAKOZZ!!!

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com