Internetet.hu: gyors netet kapnak pénzükért a magyarok

Gyors netet kapnak a pénzükért a magyar internetezők, akik átlagosan havi 5300 forintot fizetnek a szélessávú internetért - közölte az Internetet.hu távközlési ár-összehasonlító portál csütörtökön az MTI-vel.

megszűnik-az-internet-300x154Az elemzés szerint ez az ár a szolgáltatók által kínált csomagok díjainak átlaga alá esik, vagyis a magyar internetezők többsége olcsóbb csomagokra fizet elő, miközben ezért az összegért már viszonylag nagy letöltési sebességű szolgáltatást vásárolhatnak. Az Internetet.hu 30 internetszolgáltató 300 csomagját figyelembe véve kiszámolta, hogy Magyarországon átlagosan 6000 forintba kerül egy szélessávú internetcsomag.

A szakportál megjegyzi: az említett összeg önmagában alacsonynak számít Európában, az egy főre jutó GDP arányában azonban már Magyarország kisebb lemaradásban van. Az ország jóléti szintjéhez mért internetdíj tekintetében a világ 64 vizsgált országa között Magyarország a 25. helyen áll, megelőzve Lengyelországot és Romániát, de lemaradva Szlovákiától és Csehországtól.

Az internetsebesség-tesztelő cég, az Ookla mérései alapján, a magyar átlagdíj ugyan Európában alacsonynak számít, az egy főre jutó GDP-vel súlyozott érték tekintetében drágább Észak-, Nyugat-, illetve Közép-Európa legtöbb országához képest. A lista első három helyezettje Luxemburg, Ausztria és Dánia, ahol közel háromszor, másfélszer, illetve kétszer többet fizetnek a felhasználók a szélessávú internetért.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com