Ipsos: stagnál a Fidesz támogatottsága, tovább erősödött a Jobbik

A teljes népességen belül stagnál a Fidesz népszerűsége, a februárban fennállásának legjobb eredményét elérő Jobbik tovább erősödött - tudható meg az Ipsos március 6. és 13. között, reprezentatív mintán végzett kutatásának összegzéséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.jobbikA kormánypárt februárban is, márciusban is 21 százalékon állt a teljes népesség körében, a Jobbik eközben 16-ról 18 százalékra bővítette táborát. Az MSZP hívei egy hónapja 11, most 12 százaléknyian voltak.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az Ipsos megállapítása szerint mindeközben a Demokratikus Koalíció továbbra is 4, az LMP 3, az Együtt és a PM 1-1 százalékon állt a teljes felnőtt korú népesség körében, és 40-ről 37 százalékra csökkent a pártoktól távolságot tartók aránya.

A mostani adatok azt mutatják, hogy a Fidesznek 1,7 millió, a Jobbiknak közel 1,5 millió, az MSZP-nek 1 millió híve van. A DK mögött 300 ezren állnak, az LMP-nek nagyjából 250 ezres, a PM-nek és az Együttnek körülbelül 100 ezres a tábora - írják.

Az Ipsos adatai szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz a parlamenti választások óta először szorult - a februárban is mért - 40 százalék alá, ebben a körben a kormánypárt márciusban 37 százalékot ér el. A Jobbik e körben is eddigi legjobb eredményét érte el azzal, hogy 25-ről 28 százalékra javított, míg az MSZP továbbra is a biztos választók 19 százalékára, a DK a februári 6 után 7, míg az LMP 5 helyett 4 százalékára számíthat. Az Együtt, illetve a PM továbbra is 1-1 százalékot kapna a kutatás eredményei szerint.

Az Ipsos szerint a Jobbik sikeréhez nagymértékben hozzájárul, hogy maga mögött tudhatja a tavalyi parlamenti választásokon a pártra szavazók több mint kilenctizedét, s emellett sikerült új támogatókat is gyűjtenie. A kutatás alapján a tavaly áprilisban a Fideszre voksolók egytizede, körülbelül 200 ezer ember időközben átpártolt a radikális jobboldalhoz, de sikerült maga mellé állítania az urnáktól távol maradók bő egytizedét is, nagyjából 350 ezer szavazópolgárt.

A nemzeti radikális párt főleg a húszas-harmincas korosztályt, az alacsony iskolázottságúakat és a munkanélkülieket mozgatta meg, körükben sikerült erős érdeklődést és szimpátiát kiváltania - írják, jelezve: a 30 évnél fiatalabbak körében február során előzte meg a Fideszt, s e korcsoportban most is 21:17 százalékos aránnyal vezet. Megemlítették azt is: a Jobbikot másodikként preferálók fele elégedetlen a hazai közállapotokkal, ennek következményeként a párt rájuk hamarosan akár tényleges szavazóként is számíthat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com