Ismét Dolgozz otthonról napot hirdet a Telenor és a Microsoft

Az idén is meghirdeti a "Dolgozz otthonról napot" a Telenor és a Microsoft, ezúttal május 22-én pénteken népszerűsítik a rugalmas munkavégzést - tájékoztatta a Telenor Magyarország kedden közleményben az MTI-t.workhomeA 2012-ben útjára indított kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Magyarországon is meghonosítsa a rugalmas munkavégzés kultúráját, tavaly már 150 cég és négyezer munkavállaló csatlakozott. A "Dolgozz otthonról nap" honlapján bármely cég vagy szervezet regisztrálhat, amely egyetért a kezdeményezés alapgondolatával, és legalább egy napra kipróbálná a rugalmas munkastílust - közölte a két cég, amelyeknél mobilinternet, felhőszolgáltatások és korszerű okoseszközök használatának köszönhetően a rugalmas munkavégzés mindennapos gyakorlat.

Az idei esemény fókusza egy Svédországból indult, de Magyarországon még ismeretlen munkavégzési koncepció, az otthoni és a közösségi munkát vegyítő hoffice. Ennek lényege, hogy a kezdeményezés támogatói alkalmanként saját lakásuk felajánlásával 10-12 fős alkalmi munkaközösségeket teremtenek.

Az így szervezett rugalmas közösségi munkahelyen különböző cégek alkalmazottjai, szabadúszók és startupperek, azaz vállalkozók dolgozhatnak egymás mellett. A hoffice-ozás előnye, hogy a csatlakozók egy-egy napra kiszakadhatnak megszokott közegükből, a teljesen más területen dolgozók jelenléte pedig inspirálja saját munkájukat is - hangsúlyozzák a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

http://ujhazak.com