Ismét lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra

Ismét lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra: az érdeklődők március 3-án éjfélig jelentkezhetnek a megújult iranyasereg.hu karrieroldalon és a fővárosi, illetve vármegyeszékhelyi toborzó ügyfélszolgálati irodákban - hívta fel a figyelmet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága (MH KIKNYP) szerdán.Az MTI-nek küldött közleményükben emlékeztettek: február 13-án a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elindította azt az egész évet átfogó, országos toborzó kampányt, amelynek célja, hogy minél többen, köztük a fiatalok megismerhessék a Magyar Honvédség által kínált szolgálati formákat és életpálya-lehetőségeket.
    

Hozzátették: a honvédség által kínált egyik lehetőség az önkéntes katonai szolgálat, ami egy olyan képzési és kereseti alternatíva, amely főként azokat a fiatalokat szólítja meg, akik az adott tanévben valamiért kénytelenek elhalasztani felsőfokú tanulmányaik megkezdését, illetve szeretnék kipróbálni magukat a katonai pályán. Aki elmúlt 18 éves, rendelkezik magyar állampolgársággal, és személyesen is meg akar róla bizonyosodni, hogy a bátorság, az összetartó közösség, a high-tech haderő nem csak szlogenek, március 3. éjfélig jelentkezhet a megújult iranyasereg.hu karrieroldalon, valamint a toborzóirodákban - írták.
    

A képzés első két hónapjában részt vevők erre az időszakra fizetést is kapnak, akik pedig a program második részében speciális területet választanak, már a garantált bérminimumot kapják meg havi fizetésként. A résztvevőknek jár ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, valamint utazási költségtérítés. Aki nem vállalja a napi 8 órás szolgálatteljesítésre történő beutazást, annak lehetősége van szállást is igényelni.
   

Legalább 6 hónap teljesítésével 16 vagy 32, egyéves szolgálattal akár 64 felvételi többletpontot is lehet szerezni a felsőoktatási felvételi eljárásban. A sikeres teljesítés az Acélkocka Altisztképzési Rendszerbe történő jelentkezés esetén is előnyt jelent - jegyezték meg. Közölték azt is, a kiképzések március 13-án indulnak, tervezetten az ország valamennyi vármegyeszékhelyén, a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinél.


Az első két hónapban az alapkiképzésen a katonai érintkezés és a fegyveres harc alapvető ismereteit sajátíthatják el a résztvevők. A képzés második, négyhónapos részében az önkéntesek folytathatják kiképzésüket ugyanott vagy egy műveleti besorolású alakulatnál, ahol az adott katonai szervezetre jellemző (akár ejtőernyős vagy búvár) képzést is kaphatnak. Akinek megtetszett ez a kiképzés, hat hónap után további hat hónapig folytathatja az önkéntes katonai szolgálatot, akár műveleti besorolású alakulatot választott korábban, akár az általános lövészkiképzésen maradt.
    

Felhívták a figyelmet arra: a fizikai és szellemi kihívást támasztó szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de már a kiképzés közben bárki dönthet úgy is, hogy szerződéses katona lesz vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása, illetve civil munkája mellett tartalékosként bizonyítja. Megjegyezték: a program elmúlt két évében két kiképzési ciklusban mintegy ezren vettek részt. Hozzátették: sokan megtalálják számításukat a honvédségnél, a tartalékos katonák közül - beleértve a program résztvevőit is - tavaly több mint 400-an választották a szerződéses katonai szolgálatot.
    

A tájékoztatás szerint azok, akik teljesítik az önkéntes katonai szolgálat 3 program második ciklusát, és megfelelnek a missziós feltételeknek, részt vehetnek a soron következő missziós felkészítésen is. Annak sikeres elvégzése után, tartalékos vagy szerződéses jogviszony vállalásával, missziós szolgálatot is vállalhatnak. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a toborzókampány valamennyi szolgálati formára kiterjed, az önkéntes katonai szolgálat mellett minden hónapban indul alapkiképzés a szerződéses és a tartalékos szolgálatra jelentkezőknek, míg az idei altisztképzésre, az úgynevezett Acélkocka programra augusztusban lesz a bevonulás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com