Ismét lehet pályázni a Bonis Bona és a Tehetségbarát Önkormányzat díjra

Már lehet pályázni a 2022-es Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért és a Tehetségbarát Önkormányzat díjra, a jelölések beadási határideje február 21-e - közölte a Nemzeti Tehetség Központ Nonprofit Kft. szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint a tehetségeket felismerni, támogatni és kibontakoztatni különleges képesség és érdem.

Szerencsére nagy számban vannak azok a pedagógusok, tehetségfejlesztő, -gondozó és -segítő szakemberek, mentorok, akik a tehetséges fiatalokért akár napi munkájuk mellett tevékenykednek - írták, hangsúlyozva: az ő munkájuk nélkül sok fiatalnak nem lenne esélye a tehetsége kibontakoztatására, a további fejlődésre.
    

Felidézték: a 2013-ban alapított Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért és a Tehetségbarát Önkormányzat díjak forrását idén is a Nemzeti Tehetség Program biztosítja, a díjak odaítélésének fő célja, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a szakembereket és szervezeteket, akik munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a tehetséges fiatalokért.
    

A Bonis Bona díjra azok a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző pedagógusok és szakemberek jelölését várják, akik legalább öt éve a tehetséggondozásban dolgoznak, és a munkaköri feladataikon túl is tesznek a tehetséggondozásért. A jelöléseket három kategóriában - a kiváló tehetséggondozó, kiváló tehetségfejlesztő és kiváló tehetségsegítő kategóriákban - várják a https://bonisbona.tehetsegunk.hu/ oldalon. Alapítása óta a díjat eddig több mint ezer pedagógus vehette át.
    

A Tehetségbarát Önkormányzat díjat olyan önkormányzatok nyerhetik el, amelyek folyamatosan segítik a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, és példamutató együttműködést folytatnak a tehetséggondozó szervezetekkel. A díj elnyerésére idén is két kategóriában lehet pályázatot benyújtani: az A kategóriában a községek, városok önkormányzatai, a B-ben pedig a megyei jogú városok önkormányzatai és a fővárosi kerületi önkormányzatok indulhatnak.
    

A Tehetségbarát Önkormányzat címmel járó elismerés mellé 1,5 millió forintos támogatást is kapnak a nyertes önkormányzatok, amit a tehetséggondozással járó tevékenységükre fordíthatnak.  Az ajánlásokat a https://tehetsegunk.hu/ oldalon várják - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com