Ismét pályázik a szabadkígyósi kastélyra a hódmezővásárhelyi önkormányzat

Ismét pályázatot nyújt be a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyra a hódmezővásárhelyi önkormányzat, a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen elfogadott döntés értelmében azonban lemondanának a műemlék átvételétől, amennyiben az állami tulajdonban maradna, illetve a Békés vármegyei, a békéscsabai vagy a szabadkígyósi önkormányzathoz vagy az általuk létrehozott nonprofit társasághoz kerülne.Márki-Zay Péter (MMM) polgármester a közgyűlésen kifejtette, céljuk, hogy a mintegy 10 milliárd forintos értékű nemzeti műemlék közösségi tulajdonban maradjon. Hozzátette: nyereségessé kell tenni a kastély működését, az erről szóló terveket a pályázathoz el is készítették.

A Fidesz-KDNP képviselői nem vettek részt a rendkívüli ülésen.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Közleményük szerint Hódmezővásárhely városvezetése szimplán politikai okok vezérelte hátsó szándékból és Márki-Zay Péter személyes indíttatásából pályázik a kastélyra, és az sem érdekli őket, hogy annak fenntartása és üzemeltetése több milliárd forintba kerülne.

A kormánypártok álláspontja szerint nincs szüksége Hódmezővásárhelynek egy 70 kilométerre lévő kastélyra, ennél fontosabb dolgokra is el lehet költeni a városban a vásárhelyiek pénzét. Mint írták, az erről szóló népszavazási kezdeményezésüket is "lesöpörték az asztalról", a városvezetés nem volt kíváncsi az itt élők véleményére.

A hódmezővásárhelyi közgyűlés először tavaly októberben döntött arról, hogy jelentkezik az Ybl Miklós tervei alapján 1875 és 1879 között, döntően német neoreneszánsz stílusban épített kastély üzemeltetésére, majd tulajdonba vételére. A hódmezővásárhelyi pályázat nyert, de az átadási folyamatot leállították, miután a Fidesz helyi szervezete népszavazás kezdeményezését jelentette be az ügyben. Lázár János építési és közlekedési miniszter pedig júniusban visszavonta a kastélyt a hódmezővásárhelyi önkormányzat tulajdonába adó döntést.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium július 29-én tette közzé a minisztérium a honlapján a felhívást, amely 17 helyszín közt tartalmazza a szabadkígyósi Wenkcheim-kastélyt is. A kérelmezőknek a felhívás napjától számított 60 napjuk van arra, hogy kérelmet nyújtsanak be, ezt követően a kulturális örökség védelméért felelős miniszternek 90 napja van arra, hogy elbírálja a beérkezett kérelmeket - közölték.

A Békés Vármegyei Önkormányzat közgyűlése várhatóan szeptember végi ülésén dönt a Wenckheim-kastélyra benyújtandó pályázatról. A hódmezővásárhelyi közgyűlés döntött arról is, hogy pályázatot nyújtanak be a Papi-féle szélmalom felújítására a Teleki László Alapítványhoz. A 31 millió forintos költségvetésű rekonstrukció során a malom szelestengelyének cseréje, illetve a vitorlák helyreállítása történne meg

A Papi-féle szélmalom Hódmezővásárhely főteréről tizenkét kilométerre található. A patinás műemlék 1856-ban épült. A Papi család egészen az 1940-es évekig működtette a malmot. A kis dombra épült csonkakúp alakú építmény külső átmérője csaknem tíz méter, falmagassága pedig több mint tíz méter.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com