Iszapömlés - Közbenső ítéletében megállapította a bíróság a Mal Zrt. felelősségét

Közbenső ítéletében a Fővárosi Törvényszék megállapította a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. kártérítési felelősségét csütörtökön két, az iszapömlés kapcsán indított kártérítési perben.


A bíróság kimondta: a cég a gátszakadással összefüggésben megsértette a felperesek, azaz az iszapkatasztrófa károsultjainak emberi méltósághoz, magánlakáshoz, testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogait.
A két közbenső ítélet az első alkalom, hogy bíróság megállapította a cég kártérítési felelősségét az iszapkatasztrófa okozta károkkal összefüggésben.

A bíróság a cég tevékenységét veszélyes üzemnek minősítette, s a bizonyítási eljárás során azt is megállapította, hogy az környezetet terhelő, környezetet veszélyeztető tevékenységet folytatott. A bíró hangsúlyozta: ilyen létesítmény üzemeltetése esetén csekély hiba vagy mulasztás is előre felbecsülhetetlen méretű károkat tud okozni.

A törvényszék kimondta: a gátszakadás több ok együttese miatt történt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ilyenek voltak a többi között a létesítmény építésével, karbantartásával kapcsolatosan feltárt hiányosságok, az altalaj vizsgálatának hiánya, a tervezési, alapozási és állékonysági vizsgálatok hiányosságai, a nem megfelelő gátépítési technológia alkalmazása, továbbá a nátriumlúgos csurgalékvíz hatására bekövetkezett talajtörés.
A bíróság megállapította, hogy ezek az okok nem a cég veszélyes üzemi tevékenységén kívül eső és elháríthatatlan okok voltak, így a cég felelőssége a gátszakadás következtében bekövetkezett károkért fennáll.
A közbenső ítéletek egyik esetben sem jogerősek, ellenük 15 napon belül lehet fellebbezést benyújtani.

Az első perben hárman nyújtottak be keresetet a Mal Zrt. ellen. A vörösiszap-áradat a lakásban érte őket, az életveszély elől a ház mögött álló fára, majd a tetőre menekültek. Egyikük akkor nyolc hónapos terhes volt. A menekülés közben a maró anyag égési sérüléseket okozott a testükön. A keresetük szerint az otthonuk lakhatatlanná vált, a katasztrófa feldúlta a családjuk nyugalmát, az életük ellehetetlenült, ezért a személyhez fűződő jogaik megsértésének megállapítását kérik, és azt, hogy az alperest kötelezzék 12 millió forint, nem vagyoni kártérítés megfizetésére.

A második eljárásban egy kolontári család perli a céget mintegy 20 millió forintra. Nekik is lakhatatlanná vált az otthonuk, továbbá a termőföldjeik használhatatlanná váltak. A katasztrófa következtében egy hozzátartozójuk, egy 82 éves asszony életét vesztette.
Magyar Gábor, a második perben a családot képviselő ügyvéd a tárgyalás után arra az újságírói kérdésre, hogy milyen kihatással lehetnek ezek a közbenső ítéletek a többi, folyamatban levő ügyre, azt mondta: a jogalap tekintetében irányadók ezek a döntések. A jogi képviselő - aki arra számít, hogy a közbenső ítélet ügyében az eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik - több tucat perről beszélt, amelyekben többmilliós kártérítéseket követelnek a károsultak.
A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - az ügyben indult büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.
Az ügyészség az ügyben halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat 15 terhelttel szemben. A vádlottak annak idején valamennyien az ajkai timföldgyár vezetői vagy alkalmazottjai voltak. A vádirat szerint a nem megfelelő üzemeltetés, az ellenőrzési és monitoringrendszer hibáinak együttes hatása vezetett a vörösiszap-katasztrófához.

Forrás: MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com