Iszlám Állam - KKM: Magyarország elítéli a jordániai pilóta meggyilkolását

Magyarország a leghatározottabban elítéli, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet kegyetlenül meggyilkolta Maáz al-Kasszaszbét, a jordániai légierő pilótáját - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerdán az MTI-vel.

iszlám államA tárcánál kiemelték: Jordánia a szélsőségek és a terrorizmus elleni küzdelem regionális és nemzetközi frontországa. Elkötelezettsége példamutató "a nemzetközi biztonságot és stabilitást fenyegető veszélyek feltartóztatásáért kifejtett helyi és világméretű összefogásban" - fogalmaztak.

Hangsúlyozták: Magyarország támogatja Jordániát a krízis kezelésében.

A 26 éves pilótát tavaly december 24-én fogták el a szélsőségesek Szíriában, miután vadászgépe lezuhant. A pilóta Szíriában az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció tagjaként hajtott végre csapásokat az IÁ hadállásai ellen. A jordániai állami televízió keddi jelentése szerint még január 3-án meggyilkolták a szélsőségesek.

Megölésével a dzsihadisták feltehetőleg azt akarták elérni, hogy az Egyesült Államok szoros szövetségesének számító jordániai kormány lépjen ki az Iszlám Állam ellen légicsapásokat végrehajtó koalícióból. A bestiális gyilkosság azonban az ellenkező hatást váltotta ki. Az egyesült államokbeli látogatáson tartózkodó II. Abdalláh király leszögezte, hogy az Irak és Szíria jelentős részét elfoglaló terrorszervezetnek semmi köze az iszlámhoz, és az ellene folytatott hadjárat az országa által vallott értékek védelmében zajlik.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com