ITM: évtizedes útfelújítási csúcs - több mint 1250 kilométeren dolgoztak idén

Az eredetileg tervezett ezer kilométerhez képest negyedével több útszakasz rendbetétele készült el vagy legalább kezdődött meg 2021-ben. Az idei beavatkozások nagyobbik hányadát a vidéki életminőség emelését célzó Magyar Falu Program forrásai tették lehetővé. 2017 óta összesen 175 kilométernyi gyorsforgalmi út rekonstrukciója zárult le a forgalom folyamatos fenntartása mellett - közölte keddi közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).A közutak megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a vállalkozások és az egész gazdaság számára.

A kormány jelentős forrásmennyiséget mozgósít a 2010 előtt felhalmozott jelentős karbantartási lemaradás ledolgozása érdekében. Az elmúlt évtizedben több mint hatezer kilométeren állítottak helyre főként alsóbbrendű utakat - olvasható a közleményben.
     

A Magyar Közút 2021-ben lezáruló vagy idén megindított beruházásaiban összesen mintegy 480 szakasz újul meg. A több mint 1250 kilométert érintő fejlesztések összértéke meghaladja a 220 milliárd forintot. A ráfordítások felét a kistelepülések lakosságmegtartó képességének erősítését szolgáló Magyar Falu Program biztosította. A program forrásaiból támogatott projektek tették ki az idei beavatkozásokban érintett útszakaszok több mint négyötödét, a rendbe tett kilométerhossz közel kétharmadát.
     

Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára a közleményben elmondta: "Magyarország előre megy, nem hátra: 2021-ben még az eddiginél is nagyobb lendülettel folytattuk a főutak és mellékutak felújítását. A közlekedés biztonságát is javító munkálatok 1276 kilométere évtizedes rekordnak számít. Megyei bontásban a dobogós Tolna, Bács-Kiskun és Borsod megyéket Szabolcs, Pest, Fejér és Heves követi. Az elmúlt öt évben jelentős hosszban újultak meg elsősorban Budapest és Balaton környéki autópálya-szakaszok is. A Magyar Közút beruházásaiban összesen 175 kilométerre kiterjedő munkálatokat komoly műszaki bravúrral teljes lezárások nélkül, jól kigondolt forgalomterelések mellett végezték el."
    

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: "A kormány támogatásával idén összesen közel kilencmilliárd forintért vásárolhattunk új munkagépeket. Míg 2010 előtt erre alig költhettünk, a múlt évtized elejétől mostanáig több mint 43 milliárd forintért szerezhettünk be másfélezernél is több eszközt az utak üzemeltetéséhez, karbantartásához. Társaságunk így saját járműveivel és gépeivel, külső közreműködő bevonása nélkül is képessé vált komolyabb felújítások kivitelezésére."


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Azokban a gyermekvédelmi intézményekben, amelyeket a rendőrség fokozottan felügyel, a napokban több munkatársunk jelent meg abból a célból, hogy megismerjük, felmérjük a helyi viszonyokat.

http://ujhazak.com