Itt vannak a MALÉV repülői - érdekes fotók

A magyar politikai tavalyi egyik legnagyobb vívmánya a MALÉV tönkretétele volt.

Többszázmilliárdos elherdálás volt ez a javából, melyért persze nem kap majd büntetést.

Pár hónapja még egy helyen Pesten volt a MALÉV összes gépe, utána, hogy a hitelezők elvitték, különböző reptereken dekkoltak hónapokon keresztül.

A Google Maps képei most elárulják, hol tartózkodnak a MALÉV gépek. Pár hete még az arizonai sivatagban álltak, de azóta több darabot szétbontottak belőle.


megvannak a malév gépei99 Amikor tavaly februárban sikeres munkával szétrobbantották a MALÉVET először az írországi Shannon reptérre vezetett az összes gép útja, mivel az International Lease Finance Corp. központja itt van és ők adták a pénzt a gépekhez.


Még tavaly február végén 6 darab Boeing 737-6Q8 típusú gépet a Phoenix Goodyear repülőtérre szállítottak.

Sajnos itt a MALÉV gépeket elkezdték szétbontani. A gépek pedig még akár 15-20 évig is repülhettek volna, hiszen a koruk még csak 10 év volt.

A 109 utas szállítására alkalmas Boeing 737-600-as típusra a jelenlegi üzemanyagárak mellett nehezen lehet új bérlőt/üzemeltetőt találni, mert azonos üzemeltetési költségek mellett kevesebb utast képes elszállítani, a hosszabb 700-as és 800-as változatoknál. forrás: airportal.hu


Arizona ad helyet a világ legnagyobb repülőgép temetőjének is. 1300 futballpálya méretével vetekszik ez a roncstelep.

4200 darab katonai repülőt tárolnak a telepen. Az USA légiereje a második világháború után amit használt az itt megtalálható.
Galéria
repcsi temető
megvannak a malév gépei444
megvannak a malév gépei99
megvannak a malév gépei6
megvannak a malév gépei5
megvannak a malév gépei4
megvannak a malév gépei2
megvannak a malév gépei

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com