Jakab István: nagyobb szerepet kell kapniuk a nemzeti parlamenteknek az uniós politikákban

A magyar Országgyűlés célja továbbra is az, hogy a népszuverenitás letéteményeseiként a nemzeti parlamentek nagyobb szerepet kapjanak az uniós politikák befolyásolásában, és előmozdítsuk a szubszidiaritás elvének érvényesülését és tiszteletben tartását - hangsúlyozta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke az EU parlamentjei uniós ügyekkel foglalkozó bizottságainak konferenciája, a COSAC elnöki találkozóján, hétfőn, az Országház Felsőházi termében mondott megnyitó beszédében.Kövér László házelnök nevében köszöntve a résztvevőket arra emlékeztetett: 2011-ben első alkalommal látta el Magyarország az uniós elnökségi feladatokat, és akkor tartottak először COSAC-elnöki tanácskozást. Akkor is, most is kiemelt figyelmet fordítanak a törvényhozások közötti együttműködésre, ezek közül is kiemelkedik a COSAC jelentősége - tette hozzá.
    

Megemlítette, hogy a magyar uniós elnökség keretében rendezendő hat parlamentközi esemény közül ötnek az Országház ad otthont, egyet Brüsszelben rendeznek. Jakab István felidézte: az idei év különös jelentőségét adja, hogy Magyarország és további kilenc tagállam éppen húsz évvel ezelőtt csatlakozott az Európai Unióhoz. A magyar törvényhozás alelnöke reményét fejezte ki, hogy a magyar elnökség alatt sikerül lendületet adni a bővítési folyamatának, és újabb tagokkal bővülhet az unió az elkövetkező időszakban.
    

Saját szakterületéről szólva a magyar elnökség feladatai közül a gazdaközpontú uniós agrárpolitika fontosságát emelte ki Jakab István, hangsúlyozva, az európai mezőgazdaság sosem nézett szembe ekkora kihívásokkal, mint napjainkban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com