Január végéig kérhető, hogy a munkáltató állapítsa meg az szja-t

Január végéig kérhetik a magánszemélyek, hogy a 2012. évi személyi jövedelemadójukat (szja) a munkáltatójuk állapítsa meg és számolja el a különbözetet - figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.


Tavaly a magánszemélyek 15 százaléka bízta munkáltatójára bevallása elkészítését.
A NAV közleménye szerint a magánszemélyek - adóbevallás benyújtása helyett - a munkáltató közreműködésével tehetnek eleget a 2012.

évi adókötelezettségének, ha a munkáltató vállalja az adó megállapítását.

nav_logoEzt a magánszemélyek a 12NY29 számú nyilatkozat kitöltésével kérhetik, a nyilatkozatot és a hozzá tartozó tájékoztatót a NAV honlapjáról lehet letölteni. Ha a magánszemély nem kéri a munkáltatói adó-megállapítást, (12NY30. számú) nyilatkozatában ezt a tényt is közölnie kell.
A munkáltató nem köteles elfogadni a magánszemély adó-megállapítást kérő nyilatkozatát. Abban az esetben, ha a munkáltató nem vállalja a munkáltatói adó-megállapítást, úgy köteles tájékoztatni a magánszemélyt az adónyilatkozat vagy az egyszerűsített bevallás benyújtásának lehetőségéről.

A magánszemély akkor kérheti a munkáltatói adó-megállapítást, ha 2012-ben kizárólag a munkáltatójától - egymást követően fennálló munkaviszonyok esetén a korábbi munkáltatóktól - szerzett bevallási kötelezettség alá eső, a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott jövedelmet.

A magánszemély az adó-megállapításhoz szükséges igazolásokat, ideértve a korábbi munkáltatótól kapott igazolást is, 2013. március 20-ig köteles a munkáltatójának átadni.
Ha az adót nem a munkáltató állapítja meg, akkor a magánszemély február 15-ig választhatja az adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallást, vagy május 21-ig (egyéni vállalkozók, áfa-fizetésre köteles magánszemélyek február 25-ig) személyijövedelemadó-bevallást köteles benyújtani.

Hozzászólások

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

II. világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét 2026. február 20-án.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Szemfényvesztés a kasszáknál

Szemfényvesztés a kasszáknál

Egy 26 éves nő a figyelem elterelésével és „eltűnő” bankjeggyel lopott országszerte több üzletben.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Cipőnyom a kirakaton

Cipőnyom a kirakaton

Törtek-zúztak Komáromban, de végül a saját lábbelijük buktatta le őket.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

http://ujhazak.com