Januárban elindul az EaSI National Contact Point Budapest elnevezésű projekt

Januárban elindul az EaSI National Contact Point Budapest elnevezésű,  európai uniós támogatású projekt, amely vállalkozásokat és civil szervezeteket fog "inkubátorként" segíteni - nyilatkozta az MTI-nek a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára csütörtökön Szarvason.Latorcai Csaba elmondta, a program lényege, hogy egy civil szervezet egy tanácsadó irodát, gyakorlatilag egy inkubáló programot indít, amelynek keretében segíti a magyar vállalkozásokat, civil és egyéb szervezeteket "kifejezetten innovációs célú projektek kidolgozásában, segíti a már kidolgozott projektek pályázatosítását, illetve azt, hogy alapvetően pályázatos formában, de akár más módon is uniós támogatáshoz jussanak".
    

Lehet start up segítőnek is mondani, de annál szélesebb a segítség, ugyanis nem kizárólag gazdaságfejlesztési, hanem akár társadalom- vagy közösségfejlesztési projektek kidolgozásában is támogatást nyújt - tette hozzá. Az államtitkár hangsúlyozta, fő cél a munkalehetőségek és a foglalkoztatás növelése nemcsak a gazdasági, hanem akár a nonprofit szektorban is.
    

Reményét fejezte ki, hogy sokan fordulnak majd ehhez az úgynevezett nemzeti kapcsolattartó ponthoz, és minél több uniós támogatást nyernek el. A program heteken belül indul, januártól már "teljes gőzzel" működik a tanácsadó iroda. Alapvetően két évig tervezik működtetni a programot, de remélik, lesz lehetőség a folytatásra - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tartozásból zsarolás

Tartozásból zsarolás

Erőszakkal és fenyegetéssel próbált pénzhez jutni egy 50 éves férfi Komárom-Esztergom vármegyében.

Megtalálták a Dunában egy tíz éve eltűnt paksi férfi autóját, benne egy holttesttel

Megtalálták a Dunában egy tíz éve eltűnt paksi férfi autóját, benne egy holttesttel

Több mint tíz éve eltűnt autót emeltek ki a napokban a Dunából Paks térségében; az autó utasterében egy holttest volt - közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Lezárták: milliók hiányoztak a társasház kasszájából

Lezárták: milliók hiányoztak a társasház kasszájából

Saját kiadásait fedezte a társasház kasszájából egy volt közös képviselő Kiskőrösön.

Ideiglenesen zárva

Ideiglenesen zárva

Három hónapig nem nyithat ki egy mezőberényi diszkó, mert a gyanú szerint egy férfi kábítószert árult.

Két nap alatt hármat

Két nap alatt hármat

Körözött személyeket fogtak el a budapesti rendőrök.

Csomagautomatába rendelte a kábítószert

Csomagautomatába rendelte a kábítószert

A Veszprém vármegyei rendőrök újabb drogfogása.

Rálőtt egy férfi Nagytevel polgármesterére, a sérültet mentőhelikopter vitte kórházba

Rálőtt egy férfi Nagytevel polgármesterére, a sérültet mentőhelikopter vitte kórházba

Fegyverrel lőtt egy férfi a Veszprém vármegyei Nagytevel polgármesterére kedden délelőtt, a településvezetőt mentőhelikopter vitte a Győri kórházba - tájékoztatta a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Álrendőr fogadásból

Álrendőr fogadásból

Ahogy az a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság minap kiadott közleményében olvasható: egy fiatal – magát rendőrnek kiadva – rezzenéstelen arccal igazoltatott embereket Debrecenben, majd a helyi busz- és villamosjáratokon ellenőrzött jegyeket, bérleteket.

Svájcban fogták el egy tizenkét éve, Debrecenben történt gyilkosság gyanúsítottját

Svájcban fogták el egy tizenkét éve, Debrecenben történt gyilkosság gyanúsítottját

Svájcban fogták el egy tizenkét évvel ezelőtt, Debrecenben történt gyilkosság gyanúsítottját - közölte a Rendészeti Államtitkárság kedden a Facebook-oldalán.

Elfogták a pártaktivistákat szidalmazó férfit

Elfogták a pártaktivistákat szidalmazó férfit

A budapesti nyomozók a közösségi médiában megjelent bejegyzés alapján azonosították a feltételezett elkövetőt.

http://ujhazak.com