Játékos kampány indult a fiatalok biztonságosabb közlekedéséért

Játékos kampány indult a fiatalok biztonságosabb közlekedéséért; a figyelemfelhívó országos vetélkedősorozat megrendezését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezte, fővédnöke Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel. A friss jogosítvánnyal rendelkező 18-25 éves sofőrök esetében gyakran előforduló probléma a gyorshajtás, a biztonsági öv használatának mellőzése, az alkoholos befolyásoltság, a túlzott önbizalom és a megfelelő rutin hiánya. A biztonságos közlekedést népszerűsítő kampány e fokozottan veszélyeztetett korosztályt szólítja meg közvetlen hangvétellel, a közösségi média felületein is - írták.


Jelezték: a kampányt a Közlekedéstudományi Intézettel és az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal szoros együttműködésben a Hungaroring Sport Zrt. valósítja meg. Az ügy mellé állt a túraautó-világbajnokság magyar pilótája, Michelisz Norbert is. A közlemény szerint a három fordulóból álló vetélkedő két online feladat teljesítése után egy ügyességi vetélkedővel zárul. Az első körben a fiatalok játékos formában, online teszt kitöltésével tehetik próbára KRESZ- és vezetéstechnikai elméleti tudásukat a kampány weboldalán (www.kreszfaktor.hu).


A második forduló leginkább a kreativitásra helyezi a hangsúlyt. A versenyzőknek a lakóhelyükön megtalálható, "jól működő" közlekedési helyszínt vagy példamutató közlekedési magatartást kell bemutatniuk egy #kreszfaktor megjelöléssel a Facebookra feltöltött videóban. A szakmai zsűri által kiválasztott pályaművek készítői jutnak tovább a döntőbe. A fiataloknak vezetéstechnikai ügyességi és elméleti feladatokat kell megoldaniuk. A KRESZ-Faktor során legjobban teljesítő résztvevő nyereménye egy személyautó és egy prémium vezetéstechnikai tréning - tudatta a tárca.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com