Javaslatcsomagot készít a gólyatábori atrocitások megakadályozására az MLP ifjúsági tagozata

A Magyar Liberális Párt ifjúsági tagozata javaslatcsomagot készít annak érdekében, hogy a jövőben meg lehessen akadályozni a gólyatáborokban történt erőszakos és megalázó eseményeket.mlpSermer Ádám, a Liberális Fiatalok Társasága (LIFT) elnöke pénteken az MTI-nek azt mondta, elképzelésük alapján a hallgatói önkormányzatok a gólyatáborok előtt elkészítenék azok teljes programját és részletesen leírnák az összes tervezett feladatot.

A programot az intézmény vezetőségének jóvá kell hagynia, majd a tábor ideje alatt végig kell követnie azok végrehajtását - tette hozzá. A politikus kiemelte, ha valaki szélsőséges módon és rossz irányban eltérne ezektől a programoktól, akkor az oktatási intézménynek kellene meghatároznia a retorziókat.

Emellett kezdeményezik egy olyan szervezet felállítását, amelyikbe a hallgatói önkormányzatok és az intézmények vezetői kapnának meghívást. A testület egy olyan általános programot állítana össze, amelynek végrehajtása garantálná, hogy a táborokban nem történnének atrocitások - mondta Sermer Ádám, leszögezve, hogy a táborokban történtekért egyértelműen a szervezőket terheli a felelősség.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com