Jégkrémadományt oszt a hátrányos helyzetű gyerekeknek a Máltai Szeretetszolgálat

Jégkrémet oszthat a hátrányos helyzetű gyerekeknek a Máltai Szeretetszolgálat egy cég felajánlásának köszönhetően, a teherautónyi adományt hétfőn vették át a szervezet képviselői Budapesten.Az adomány egy teherautónyi, azaz mintegy 10 ezer fagylaltot és egy raklapnyi pudingkészítményt tartalmaz, értéke több mint 5,5 millió forint - mondta el Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az adomány hétfői átadásán, Budapesten.     


A Waberer's - Szemerey Logisztika Kft. által felajánlott szállítmányt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat juttatja el a rászoruló gyerekeknek, s a jelenlegi helyzetben ez az adomány nemcsak édességet jelent számukra, hanem a társadalom odafigyelését is - fűzte hozzá. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet, amely - mint mondta - minél szélesebb kört érint, annál sikeresebb. A parlamenti államtitkár emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban az egész ország megmozdult, a járványhelyzetben cégek és csoportok tettek felajánlásokat, beleértve a védőeszközöket, vitaminokat, kétkezi munkát, táplálékkiegészítőket - hangsúlyozta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com