Jelentős adótartozásra és feketén foglalkoztatott dolgozókra derített fényt a NAV egy Balaton-parti cégnél

Jelentős adótartozásra is fényt derítettek az ellenőrök egy Balaton-parti baromfifeldolgozó vállalkozásnál, amely 10 be nem jelentett dolgozót foglalkoztatott - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél- dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága az MTI-vel szerdán.

navlogoBus Szilvia sajtófelelős tájékoztatása szerint a NAV Somogy megyei pénzügyőrei a foglalkoztatottakat szerették volna ellenőrizni a cégnél, az "egészségügyi kiskönyv" hiányára hivatkozva azonban nem engedték be őket a teljesen zárt, ablaktalan húsfeldolgozó csarnokba.

Az ellenőrök a helyi állatorvos segítségét kérték, aki bemehetett a csarnokba és felmérte az ott dolgozók létszámát. Kiderült, hogy a bemutatott adatokhoz képest, mely szerint nyolc dolgozó volt bejelentve, hetet pedig kölcsönöztek, további tíz, be nem jelentett ember dolgozott a cég telephelyén. A be nem jelentett alkalmazottak foglalkoztatása miatt egymillió forint mulasztási bírság kiszabására is számíthat a vállalkozás.

A pénzügyőrök megállapították továbbá, hogy a cégnek 17 és fél millió forintos adótartozása is van, ezért a feldolgozó üzemben található 40 millió forint értékű gépsort lefoglalták.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com