Jelentős forgalomkorlátozások lesznek vasárnap Budapesten

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a Wizz Air Budapest félmaraton futóverseny, valamint egy demonstráció miatt vasárnap a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.bkkA futóverseny egyebek mellett a Városligetet, a budai és a pesti alsó rakpartot, a Lánchidat, a Szabadság hidat, a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Dózsa György utat érinti. Ezek közelében a közúti forgalom lassulására kell számítani, ezért a BKK azt kéri, hogy az autósok nagyobb figyelemmel és türelemmel vezessenek.

A sportesemény miatt vasárnap délelőtt sűrűbben közlekedik a kisföldalatti, továbbá módosított útvonalon jár majd a 2-es, a 4-es, a 6-os, a 47-es és a 49-es villamos, a 9-es, a 15-ös, a 115-ös, a 16-os, a 216-os, a 17-es, a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as, a 86-os és a 105-ös busz, valamint a 70-es, a 72-es, a 75-ös és a 83-as trolibusz.

Délután a fővárosban demonstrációt tartanak, amelynek résztvevői 15.30-tól a Szabad sajtó úton gyülekeznek, onnan 16 órától a Március 15. tér - Jane Haining rakpart - id. Antall József rakpart útvonalon a Kossuth Lajos térre vonulnak.

Az érintett szakaszon az autóbuszok közlekedését egy sávon fenntartják. Várhatóan erre a szakaszra csak a közösségi közlekedés járműveit engedik be. A 15-ös és a 115-ös busz, valamint a 2-es villamos forgalmában 5-10 perces korlátozás várható.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com