Jó termést ígérnek a gyümölcsösök és szőlőültetvények Bács-Kiskun megyében

Bár a megye déli részéről helyenként fagykárokról is érkeztek bejelentések, a gyümölcsösök összességében jól teleltek át, és a virágzást követően is biztató képet mutatnak, miként a szőlőültetvények is Bács-Kiskunban - közölte a helyi agrárkamara elnöke az MTI-vel.

bDomján Gergely elmondta: a megye gyümölcs- és szőlőültetvényei a virágzás és a korai terméskötődés időszakában jó termést ígérnek. Különösen érvényes ez az összesen 18 435 hektárt kitevő termő szőlőterületre, amelyen a bőséges fürtkezdemények átlagon felüli hozamokat vetítenek előre.

Emiatt a termelők között már-már pánikhangulat kezd kialakulni, mert külföldről "ömlik be" az olcsó bor Magyarországra, a megyei pincék készletei pedig nem fogynak az előzetes várakozásoknak megfelelően. Mindez célzott szakmapolitikai beavatkozások nélkül a szüret idejére értékesítési gondokat okozhat - mondta az elnök.

Szólt arról is, hogy a mintegy 6100 hektáron telepített csonthéjasok szintén jól porzódtak és a terméskötődés is megfelelően alakult. A kajsziültetvények helyenként kisebb fagykárokat szenvedtek, az összesen 2000 hektárnyi, ugyancsak bőséges termést ígérő almásokban pedig súlyosabb veszteségeket is okozott a fagy a megye déli részén, elsősorban Sükösd környékén.

A szokatlanul enyhe tél miatt a kórokozók és kártevők zöme áttelelt, így a növényvédelem várhatóan a szokásosnál nagyobb figyelmet igényel majd és költségesebb is lehet, mint egy átlagos évben - mondta Domján Gergely.

Hozzátette, hogy a várható terméseredményeket befolyásolhatja a későbbiekben az egyre fokozódó csapadékhiány is. Bács-Kiskun megyében 2013 ősze óta mintegy 200-250 milliméternyi eső és hó hiányzik a talajból, ezen pedig alig enyhített az áprilisban eddig területi átlagban lehullott 32 milliméternyi eső, ami inkább a szántóföldi növénykultúrák fejlődésére volt jótékony hatással.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com