Jobbik: a Fidesz nem tanult Hódmezővásárhelyből

A Jobbik szerint a Fidesz nem tanult a hódmezővásárhelyi választáson kapott pofonból, nem tanulta meg, hogy az embereket nem lehet "hülyének" nézni.Jakab Péter, a Jobbik szóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, nem lehet minden létező problémára azt a választ adni, hogy Soros, Brüsszel vagy ENSZ. Soros György volt-e az, aki azt mondta, be kell engedni titokban 2300 migránst és még 20 ezret pénzért? Brüsszel mondta-e, hogy "maffiamódszerekkel szét kell lopni az országot"? Az ENSZ mondta-e, hogy "le kell rohasztani" a kórházakat, iskolákat - sorolta kérdéseit Jakab Péter, amelyekre szerinte a válasz nemleges, hiszen e lépéseket Orbán Viktor saját maga tette meg.

   
Hangsúlyozta, hogy Orán Viktor évek óta nem tesz mást, mint "10 ezer milliókból" gyűlölködik, eközben Sátoraljaújhelyen elfogytak a gyerekorvosok, és a korrupcióval minden dolgozó zsebéből 1 millió forintot vettek ki 2010 óta. Erre a kormányzati teljesítményre mondtak nemet a választók Hódmezővásárhelyen és erre fognak nemet mondani április 8-án országosan is - szögezte le a Jobbik szóvivője.
  

Orbán Viktor miskolci nyilatkozatával kapcsolatban Jakab Péter arra kérte a miniszterelnököt, hogy "fogja vissza magát" és ne fenyegesse Miskolcot azzal, hogy oda fognak költözni a migránsok, akiket ő maga engedett be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com