Jobbik: a Fidesz szándékosan házszabályt sértett

A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint szándékosan megsértette a házszabályt a Fidesz azzal, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága nem vette napirendre a kvótareferendumot okafogyottá tévő jobbikos alaptörvény-módosítást.jobbikStaudt Gábor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a bizottságnak 30 napja lett volna az előterjesztés tárgysorozatba vételéről dönteni, a testület hétfői ülésén azonban szándékosan, "egyértelműen politikai megfontolásból" nem vették napirendre sem a javaslatot. Hozzátette: az ülésen időhiányra hivatkoztak.

Emlékeztetett arra, hogy javaslatuk az alaptörvényben rögzítené "azt a passzust, amelyet a Fidesz októberben 5 milliárd forintért, népszavazással szeretne meghozni". A Jobbik javaslatának támogatásával okafogyottá vált volna a népszavazás, de "a Fidesz politikailag kellemetlen helyzetbe került volna" - magyarázta.

Az ellenzéki politikus kérdésre elmondta: hecckampánynak, a kormány népszerűségét növelendőnek tartják a kvótareferendumot. Mint mondta, a népszavazással sok pénzt költenek el arra, ami egyébként is teljesen egyértelmű, hogy az emberek nem szeretnének kötelező betelepítési kvótát.

A kötelező szülőtartás tervezett változtatásáról kérdésre válaszolva elmondta, azt "politikai atombombának" tartja. Mint mondta, jelenleg is van lehetőség arra, hogy a rászoruló szülő jogi úton kérje gyerekétől a tartást. A változtatás lényege azonban az, hogy a jövőben a szülő hozzájárulása nélkül is beperelhesse a gyereket a szülő ellátásában résztvevő szomszéd, valamint az állami, egyházi intézmények.

Megjegyezte: a javaslat "messzire viszi a perelhetőség kategóriáját a szülő beleegyezése nélkül", és azt teszi egyértelművé, hogy a kormány ki akar vonulni az idősek eltartásából.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

A rendőrök elfogták a 26 éves ajkai férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

http://ujhazak.com