Jobbik: a kormány egy "nemzeti áttelepítési programot" hajt végre

A Jobbik azzal vádolja a kormányt, hogy egy "nemzeti áttelepítési programot" hajt végre.Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a kormányfő nem vett részt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen, hogy "megmagyarázza a megmagyarázhatatlant". Szerinte a kormány egy önkéntes programot hajt végre, amitől nem sajnálja a költségvetési forrásokat.

A közelmúltban egyebek mellett 82,5 millió forintot különítettek el migránsok lakhatására és egy 70 milliós belügyminisztériumi keretből 39 milliót családegyesítések támogatására - mondta a jobbikos politikus, aki arcátlannak nevezte, hogy közben magyar fiatalok 100 ezrei kényszerülnek külföldre bérlakásprogram híján.

   
Pártja programjában zéró tolerancia szerepel a migráció minden formájával szemben és céljuk az önálló határőrség visszaállítása - erősítette meg Z. Kárpát Dániel. Az alelnököt kérdezték arról, hogy a Fidesz új plakátján Vona Gábor is feltűnik Soros György és más ellenzéki vezetők társaságában, jelezve: együtt bontanák le a határzárat. Ezt ócska hazudozásnak minősítette, hozzátéve: ha a Jobbik elnökétől bárki talál egy fél mondatot, ami arra utal, hogy pártja kerítést bontana, megtapsolja. Ez lehetetlen - mondta.
    

Z. Kárpát Dánielt faggatták arról, hogy sajtóhírek szerint Vona Gábor korábbi törökországi látogatásán azt vetette fel, hogy kilépne az unióból és "valódi testvéreivel, a törökökkel fogna össze". Közölte: egy kormányzásra készülő vezető politikus minden nagyhatalommal konszenzuális viszonyra próbál törekedni; az, hogy török egyetemisták előtt előadást tart, az "ne verje már ki a biztosítékot".
    

Azt is hangoztatta: a kérdésben az az álláspontjuk, hogy hiányzik egy EU-mérleg, nem tudni, hogy forintra pontosan Magyarország mennyit fizet rá a tagságra és mennyiben haszonélvezője. A kilépésre vonatkozó ismételt felvetésre úgy reagált: "nagyon más műsort látunk, számomra Vona Gábor megnyilatkozásából nem ez jött le". Arra pedig, hogy szó szerint ezt mondta a pártelnök, úgy felelte: "szerintem meg nem". Vannak sajtóorgánumok, amelyek a szó szerint elhangzott szöveget meghamisítják - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com