Jobbik: a kormány támogassa az óraátállítás eltörlését!

A Jobbik arra kéri a kormányt, hogy támogassa az óraátállítás eltörléséről szóló jobbikos indítványt az Országgyűlésben.Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján felidézte: a Jobbik két éve kezdeményezte először határozati javaslatban az évi kétszeri óraátállítás eltörlését és a nyári időszámítás bevezetését, mert álláspontjuk szerint az óraátállítás gazdasági hatásai már teljesen elhanyagolhatóak, de egészségügyi kártételei nagyok. A kezdeményezést a kormány végül nem támogatta, ugyanakkor az Európai Unió időközben lezajlott közvéleménykutatása szerint a válaszadók 80 százaléka eltörölné az óraátállítást - tette hozzá.

   
Közölte: a Jobbik most arra kéri a kormányt, hogy támogassa a határozati javaslatot, így Magyarország lehetne az első az Európai Unióban, amely elvi döntést hoz a kérdésről. Hozzátette: azt is javasolják, hogy a magyar embereket egy online felmérésen kérdezzék meg arról, hogy a téli vagy a nyári időszámítás maradjon-e meg Magyarországon. Mint mondta, ez tagállami döntés, amibe az unió nem szól bele.
    

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke múlt pénteken a brüsszeli bizottság kétnapos kihelyezett ülésének szünetében jelentette be, hogy meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra az Európai Unióban. Kepli Lajost Volner János közösségi médiában megosztott bejegyzésével kapcsolatban kérdezték az újságírók, amelyben a Jobbik alelnöke arról írt, hibát követett el, amikor nem vállalta el korábban a pártelnöki, illetve az elnök-helyettesi jelöltséget, mert ha nem így tesz, akkor talán el lehetett volna kerülni a pártszakadást.


Kepli Lajos azt mondta: nem tartanak attól, hogy tovább szakad a Jobbik, és attól sem, hogy Volner János kilép a pártból és csatlakozik a Toroczkai László vezette a Mi Hazánk Mozgalomhoz. Hangsúlyozta: Jobbik nem a Fidesz, itt többfélék a vélemények, de ez nem jelenti azt, hogy ez bármilyen formában szakadáshoz vezetne. A múlt még egyszer nem fog megismétlődni, a Jobbik egységes - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com