Jobbik: a magyar népnek joga van köztársasági elnököt választani

A magyar népnek joga van közvetlenül megválasztani köztársasági elnökét - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik elnökhelyettese, országgyűlési képviselője, az egész közjogi rendszer átfogó módosítását szorgalmazva.Brenner Koloman kiemelte, hogy a jelenlegi, igen felfokozott politikai légkörben is lehet látni, milyen az, amikor egy köztársasági elnök nem tudja ellátni az alaptörvényben rögzített feladatát: a magyar nemzet egységének képviseletét.

Sulyok Tamás köztársasági elnök legutóbbi nyilatkozatai a Jobbik álláspontja szerint túlságosan pártpolitikai színezetet kaptak - jegyezte meg. A Jobbik az egész közjogi rendszer átfogó módosítását javasolja, hiszen a rendszerváltoztatás óta ezen a kérdésen még olyan kiváló kvalitású államfők sem tudtak felülemelkedni, akik személyes integritásához semmilyen kétség nem fért, például Mádl Ferenc, de leginkább Sólyom László - emlékeztetett.

Hozzátette: a "fideszes egypárti túlhatalom által kialakított", jelenlegi, egyfordulós, nagyon nagy győzteskompenzációval működő választási rendszerben egy párt dominanciája szinte biztosított az Országgyűlésben. És mivel az Országgyűlés választja meg az államfőt, "gyakorlatilag borítékolható" ennek a köztársasági elnöknek a pártpolitikai elfogultsága - jelezte.

Ezért a Jobbik egy teljes közjogi csomagot dolgozott ki, amelyben - osztrák és cseh mintára - szerepel a közvetlen elnökválasztás, de az is, hogy csak az szavazhasson hazánk jövőjéről, aki befejezte a nyolc általánost. Ugyancsak kezdeményezik, hogy töröljék el a győzteskompenzációt és legyen ismét kétfordulós az országgyűlési választás - közölte Brenner Koloman.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com