Jobbik: a miniszterelnök nem képes demokrataként működni

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke szerint Orbán Viktoron érezhető, hogy diktatúrában szocializálódott, "ezért nem képes demokrataként gyakorolni a közhatalmat".Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Stummer János arról beszélt: teljesen nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök minden hintapolitika ellenére már régen elkötelezte magát a Kelet mellett, aminek az is oka lehet, hogy sokkal kényelmesebben érzi magát egy keleti despota, mint egy nyugati demokrata szerepében.    

    
Az ellenzéki politikus mindennek jeleként említette a fehéroroszországi válság, a koronavírus-járvány és a Navalnij-ügy kezelését, amelyekben szerinte kivétel nélkül az látszik, hogy "Orbán Viktor a keleti orientációt választotta a nyugati demokráciák helyett". Stummer János közölte: az Orbán-kormány egy hónapig hallgatott Fehéroroszország ügyében, a járvány kezelésében sem állt az Európai Bizottság elnöke által javasolt "egészségügyi unió" mellé, a Navalnij-ügyben sem állt Németország vagy más nyugati állam mellé, a kabinet "újfent kivárásra játszott".
    

Lehet, hogy tiszteli Angela Merkelt Orbán Viktor, de Vlagyimir Putyint szereti is - fogalmazott a jobbikos képviselő, aki szerint a kormányzatnak nem kampányüzemmódba kellene kapcsolnia, hanem meg kelle védenie a magyar gazdaságot, az egészségügyet a kihívásoktól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

http://ujhazak.com