Jobbik: a presztízsberuházásokra költött források töredékéből fejleszthető az egészségügy

A Jobbik értékelése szerint a presztízsberuházásokra fordított források töredékéből megoldható lenne az, ami ma pénzkérdés az egészségügyben.Varga-Damm Andrea, az ellenzéki párt országgyűlési képviselőjelöltje keddi budapesti sajtótájékoztatóján mindennaposnak nevezte a problémákat az ágazatban. Példaként hozta a mobil konténerben végzett CT-vizsgálatokat, a kórházi fertőzéseket, illetve azt, hogy a miskolci kórház sugárterápiás készülékére zálogjoga van a banknak.

    
A politikus számításai szerint a kormány 515 milliárd forintot költött stadionokra, a várberuházásra és plakátkampányokra, s ez az összeg fedezte volna 515 sugárterápiás készülék vagy 4200 CT árát, illetve lefedné 7000 egészségügyi dolgozó 10 éves járulékát és bérét. A forrásból növelni lehetett volna az ágazati dolgozók számát, illetve itthon lehetett volna tartani őket - vélekedett.
    

Varga-Damm Andrea párhuzamot vont azzal is, hogy Magyarországra az elmúlt 12 évben 10 ezer milliárd forint uniós forrás érkezett, ami megegyezik a második világháború után Németországnak juttatott Marshall segéllyel. A német gazdaság ebből talpra állt és megerősítette alapjait, míg Magyarországon alig változott valamit - mondta a Jobbik jelöltje.
    

Szerinte ma nem a humánerőforrás a fontos, hanem az, hogy üzleti körök és politikusok haszonélvezői legyenek egy-egy döntésnek. A Jobbik ezt megfordítaná és az embereket állítaná a középpontba - közölte. A politikus kérdésre nehezen elképzelhetőnek nevezte, hogy pártja részt venne egy esetleges baloldali tüntetésen március 15-én. Mint mondta, saját programokkal töltik a napot, a megemlékezésen túl a Jobbik jelöltjei esküt tesznek a Szent Koronára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com