Jobbik: állítsák vissza az önálló határőrséget, kapjanak nagyobb támogatást a mezőőrségek!

Az önálló határőrség visszaállítását és a mezőőrségek költségvetési támogatásának növelését kezdeményezte országgyűlési határozati javaslatokban a Jobbik - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője.Az ellenzéki politikus szerint amikor a 2008-ban megszüntetett önálló határőrség visszaállítását javasolták a parlamentben, "láthatóan mellébeszélt miniszterelnök úr", holott arra volna szükség, hogy az ország határait most őrző katonák, rendőrök saját választott pályájukon teljesíthessenek szolgálatot.

    
Egy óriási migrációs hullám hajnalán speciális kiképzéssel, speciális eszközrendszerrel egy olyan önálló határőrséget kell kiépíteni, amely minden eddiginél hatékonyabban képes ellátni a határvédelem abszolút kiemelkedő feladatát - fogalmazott. Z. Kárpát Dániel elmondta: egy másik javaslatukkal szeretnék növelni a mezőőrségeknek juttatott - szavai szerint most minimális - támogatást, komoly anyagi terheket véve le ezzel az önkormányzatok válláról.
    

A jobbikos politikus azt is elmondta: országgyűlési határozati javaslatot fognak benyújtani a gazdasági migráció megfékezésére, mondván, addig ne töltsék fel külföldiekkel az állásokat, amíg vannak inaktív magyarok. A Fidesz-KDNP mindent megtett azért, hogy jóval százezer fölé emelje az idegenből ideimportált munkaerő, ha úgy tetszik, a migránsmunkások számát - mondta.
    

Szükségesnek nevezve, hogy ne a kormány és a vele stratégiai partnerségben álló multinacionális cégek dönthessék el, melyik ágazatba mennyi külföldi munkavállaló jöhet Magyarországra, ehelyett a magyar munkavállalók és a nemzetgazdaság érdekeinek megfelelő mechanizmust alakítsanak ki erre. Hozzátette: pártja álláspontja szerint nincsen szükség Magyarországon tömeges munkaerő-importra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com