Jobbik: átfogóan kell rendezni az illetményeket a közszférában

A Jobbik a közszféra illetményrendszerének teljes körű rendezését sürgeti. Varga Zoltán Péter, a Magyar Önkormányzati Képviselők Közösségének elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján szóvá tette, hogy a köztisztviselői illetményalap 2008 óta nem emelkedett, ezért a jobbikos, illetve a párttal szimpatizáló önkormányzati képviselőket tömörítő érdekképviselet arra kéri tagjait, hogy terjesszenek elő 20 százalékos alapemelést a saját testületükben. Ez 45 ezer forintot jelentene a jelenlegi 38 ezer 650 forint helyett - mondta.

A politikus közölte: ő Dunakeszin és a Pest Megyei Közgyűlésben már megtette javaslatát, de nem vették napirendre azt, s benyújtották az indítványt Jászberényben és Szegeden is. Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője megalázónak nevezte, hogy egy középfokú végzettségű köztisztviselőnek 33 évig kell dolgoznia ahhoz, hogy többet keressen, mint a garantált bérminimum. Noha megállapodás született a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdai sztrájktárgyalásán, az mégis döbbenetes, hogy közalkalmazotti státuszban lévőknek évtizedekig tart, hogy nettó 100 ezer forint bért kapjanak - mondta.

Az ellenzéki képviselő kijelentette: félmegoldás nem megoldás, átfogóan kell rendezni a helyzetet, például azt, hogy a bérpótlékok épüljenek be a bérbe, és emelkedjen a bértábla. Hegedűs Lorántnét az MTI kérdezte a polgármesterek fizetésének rendezésére készülő új bértábláról. Azt felelte: 2014-ben durva csökkenés volt az 1500 főnél kisebb lakosú települések vezetőinél, miközben itt a polgármester "maga a hivatal", a 0-24 órás szolgálata megérdemel egy tisztességes fizetést. Azt javasolta, hogy a számított köztisztviselői létszámba számítsák bele a polgármestert is, azaz a bérét ne a település, hanem az állam fizesse.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com