Jobbik: az alaptörvény-módosítás irányai jók, de eszközei alkalmatlanok

A Jobbik azért szavazta meg az alaptörvény-módosítást, mert annak irányai jók, ugyanakkor eszközeit alkalmatlannak látják a kitűzött célok elérésére - hangsúlyozta a parlamenti döntéshozatalt követően tartott szerdai sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője.Mint mondta, februárban tárgyalt formájához képest az indítvány "elvesztette Soros-jellegét", hiszen nyomokban sem hasonlít egymáshoz a két változat, hozzátéve, a társadalom többségével együtt úgy gondolják, hogy az országot és a kereszténységet meg kell védeni, a biztonságot garantálni kell, a bevándorlási kvótát pedig minden formában el kell utasítani.

   
"A fő célunk természetesen az, hogy a bevándorlás minden formáját utasítsuk el" - jelentette ki Mirkóczki Ádám, jelezve, hogy a nap folyamán nyolcadszor szavazta le a kormánytöbbség a letelepedési kötvények rendszerének megszüntetését. Szerinte illúzió, hogy az alaptörvény-módosítás eléri céljait, példaként említve, hogy a biztonságosnak ítélt Szerbiából érkezőknek is oltalmazotti státuszt kell adni a genfi menekültügyi konvenció alapján.


Úgy vélte: így a jogszabály ellenzőinek nem kell aggódniuk, mert "ezt a törvényt nem lehet alkalmazni", ahogy szerinte egyetlen hajléktalant sem visznek majd el a rendőrök közterületről. A közigazgatási bíróságokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva az ellenzéki politikus azt mondta: nagyon nehéz úgy állást foglalni egy olyan törvénytervezetről, amelynek jelenleg egyetlen sora sem ismert, megemlítve, a kormányoldal a Jobbik nélkül is rendelkezik az elfogadáshoz szükséges kétharmados többséggel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com