Jobbik: az államfő nem méltó hivatalához

A Jobbik értékelése szerint Áder János a plakáttörvény aláírásával méltatlanná vált az államfői hivatalhoz.Farkas Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján megismételte: a jogszabály elfogadásához kétharmados támogatás kellett volna a parlamentben, az alaptörvény VIII. cikke ugyanis ebbe a körbe sorolja a pártok gazdálkodásával összefüggő módosításokat. Hozzátette, a szabályozást első körben a Fidesz is sarkalatos törvényként nyújtotta be, azonban miután "az MSZP kihátrált", felesként vitték keresztül.

A politikus elmondta, hogy utólagos normakontrollért fordulnak az Alkotmánybírósághoz és ehhez várják az ellenzéki pártok támogatását, az államfő megfosztási eljárásához pedig már elvi támogatást kaptak a szocialistáktól. Farkas Gergely a Sándor-palota előtt tartott tájékoztatón egy iratmegsemmisítővel ledarálta az alaptörvény pártokra vonatkozó oldalát. Ezt azzal magyarázta, hogy a Fidesznek a saját alaptörvénye sem szent, ha a hatalom megtartásáról van szó.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Kovács Szabolcs törzszászlós, járőrparancsnok a lézervágásban találja meg a napi munka utáni kikapcsolódást.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Tanulság: egy kérdőív kitöltéséhez sosem szükséges a banki adataink megadása.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

"Fenntartható építészet itthon: Magyarország zöld jövője a szentendrei Mintaházparkban formálódik"

"Fenntartható építészet itthon: Magyarország zöld jövője a szentendrei Mintaházparkban formálódik"

A magyar építőipar zöld jövője formálódik: a szentendrei ÉMI Nemzeti Mintaházparkban előregyártott, alacsony energiaigényű házak mutatják be a fenntartható építészet lehetőségeit. Míg a 70-es években a házgyári lakásépítés rekordot döntött, ma már CNC- és robotizált technológiák biztosítják a pontos

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

http://ujhazak.com