Jobbik: az eddigi kormányok is felelősek az uniós tagság kudarcáért

A Jobbik az eddigi kormányokat hibáztatja amiatt, hogy a Magyarország uniós csatlakozás óta eltelt tizenkét éve kudarc.jobbikGyöngyösi Márton, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken közleményben úgy értékelt: a Fidesz pálfordulást hajtott végre az EU-hoz fűződő viszonyában. "Csatlakozáskor és azt követően számtalan alkalommal a fideszes politikusok mindig szolgalelkűen végrehajtották Brüsszel diktátumait" - fogalmazott, példaként említve a lisszaboni szerződés megszavazását, az alaptörvény módosítását és a költségvetési megszorításokat.

A jobbikos politikus szerint nem kizárólag "az EU dilettáns, hozzá nem értő vezetése" miatt kudarc a magyar tagság.
Az európai trendek azt mutatják, hogy uniószerte növekszik azon politikai erők népszerűsége, amelyek ezt a közösséget radikális reformokkal kívánják megváltoztatni - írta Gyöngyösi Márton, aki ebbe a körbe sorolta a Jobbikot is.

Egyúttal célként jelölte meg az uniós alapszerződés újratárgyalását annak érdekében, hogy az valóban Magyarország érdekeit szolgálja, és megerősítette: ezt népszavazással szeretnék szentesíteni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com