Jobbik: béremelkedésre, a kisvállalkozások támogatására és a korrupció visszaszorítására van szükség

Az Európai Unió (EU) szociális pillérének erősítését, azon belül is a bérunió megteremtését, a kis- és középvállalkozások eddiginél erőteljesebb támogatását, valamint a korrupció visszaszorítását magában foglaló uniós gazdasági, társadalmi fordulatot szorgalmazott hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Balczó Zoltán, a Jobbik európai parlamenti (EP-) képviselője.Arról beszélt: a reményt mindehhez az adja, hogy mandátuma utolsó ülésnapján az EP elfogadta az európai munkaügyi hatóság létrehozásáról szóló rendeletet és az átlátható, kiszámítható munkafeltételekről szóló irányelvet. Hangsúlyozta, nem engedhető meg, hogy a piaci verseny aláássa a munkavállalók jogait, ezért a magyar kormánynak is át kell majd tekintenie a "rabszolgatörvényt".

    
Az ellenzéki politikus kiemelte annak fontosságát, hogy Magyarország csatlakozzon az európai ügyészséghez, mondván, így megakadályozható, hogy a támogatások "szétfolyjanak a korrupció csatornáin". Példaként Bulgáriát hozta fel, ahol "szintén átszövi a társadalmat a korrupció", de egy miniszter már akkor lemondott, amikor ennek gyanújába keveredett.
    

Amikor Hans-Christian Strache hétvégén lemondott szabadságpárti osztrák alkancellár ügyéről kérdezték, Balczó Zoltán azt hangsúlyozta: a kiszivárogtatással vádolt koalíciós partner Osztrák Néppárt is szemben áll a migrációval, így nem gondolja, hogy robbantották volna ki a botrányt. Az ügy egyik fontos üzenetének nevezte, hogy "azt kell látnunk, hogy Strache alkancellár példának Orbán Viktort abban tekintette, hogy hogyan szerzett meg magának teljes mértékben médiakomplexumot, és ebben kívánta őt követni", miközben a magyar miniszterelnök a pártcsoportok összefogásában nevezte követendőnek nemrég az osztrák példát.
    

A Jobbik ajánlóívein szereplő, hamisnak mondott aláírásokról nem tudott nyilatkozni az ellenzéki politikus, aki provokációnak nevezte az ügyet, mondván, presztízsveszteséget okozott pártja a Fidesznek azzal, hogy elsőként gyűjtötte össze, adta le az EP-választáson induláshoz szükséges aláírásokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com