Jobbik: bevándorlóország lettünk

A Fidesz hangzatos ígérete ellenére "bevándorlóország lettünk" - jelentette ki Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.Négy év alatt, 2015-től 2018-ig 135 355 bevándorlót regisztráltak a magyar hatóságok, méghozzá folyamatosan emelkedő tendenciával. Míg 2016-ban 23 803, 2017-ben már 36 453, 2018-ban pedig 49 312 bevándorlót vett nyilvántartásba a bevándorlási hivatal - ismertette az adatokat az ellenzéki képviselő.

    
Szilágyi György emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta: ha Magyarország bevándorlóországgá válik, akkor megtorpanás, visszalépés, hanyatlás vár rá; továbbá arról is beszélt, hogy aki szervezi a bevándorlást, az nemzetbiztonsági kockázatot jelent, és ki kell tiltani az országból. Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott: akkor tehát a kormány és a Fidesz-KDNP "a legnagyobb bevándorlásszervező", hiszen letelepedési kötvényesek és migráns vendégmunkások tízezreit szabadítja az országra.


Mindeközben már több százezer magyar fiatal hagyta el az országot, de a kormány mégsem azzal foglalkozik, hogy visszacsábítsa őket megfelelő bérekkel, munkalehetőségekkel, inkább migráns munkásokat hoz be, amivel az itthoni munkavállalókat sújtja, hiszen alacsonyan tartja a béreket - fűzte hozzá. Az önkormányzati választásokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva Szilágyi György arról beszélt: amikor többen összefognak, mindig lehetnek viták, de az ellenzéknek nincs más lehetősége, mint a kompromisszumokon alapuló közös munka.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com