Jobbik: csökkentsék a gyerekneveléshez szükséges eszközök áfáját öt százalékra

A Jobbik azt javasolja, hogy csökkentsék a gyerekneveléshez szükséges eszközök áfáját 5 százalékra, hogy kiszámítható jövőkép legyen a fiatalok előtt.jobbikDúró Dóra, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombaton az ebben a témában tartott sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta, ma a legnagyobb probléma, hogy "demográfiai jégkorszak" van Magyarországon, aminek oldásához kiszámítható jövőképet kell a fiatalok és a családok elé állítani.

Ez jelenleg hiányzik, de a gyerekneveléshez szükséges eszközök áfájának minimálisra csökkentésével elő lehetne segíteni, hogy legyen jövőképük a fiataloknak - fűzte hozzá. A Jobbik mesterséges szembeállításként értékeli azt a vitát, ami jelenleg zajlik a közéletben a férfiak és nők családban betöltött szerepéről, valamint "óvodás magatartásnak" tartja mind a kormány, mind a Telekom döntését, hogy szerződéseket bontanak fel "sértődésből és bosszúból" - fogalmazott Dúró Dóra.

A politikus hangsúlyozta, ideális esetben a gyerekvállalás egy nő és egy férfi közös elhatározása, és nem úgy valósul meg, hogy egy nő "valakinek szül gyereket". Hozzátette azt is, a Jobbik szerint mind a nők, mind a férfiak akkor tudnak kiteljesedni, ha - saját elhatározásuk szerint - a család és a munka is jelen van az életükben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com